Zsinórban harmadjára nyerte meg az FK Csíkszereda felnőtt labdarúgócsapata a megyei bajnokságot és vívta ki a jogot, hogy osztályozót játsszon. Két évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön a Fogaras, míg tavaly Brassóban a Ludas állította meg a csíki csapatot a kitűzött cél elérésében.
Ezúttal Brassó megyei bajnokság győztesével kell megmérkőzzön az Ilyés Róbert edző-játékos által dirigált együttes. Az osztályozónak Marosvásárhely ad otthont. A mérkőzést szombaton 18 órától az ASA pályáján rendezik, amely otthonos lehet Ilyés Róbertnek, hiszen hazajövetele előtt épp Vásárhelyen húzott le egy évet.

„Napi egy edzéssel készülünk a soron következő létfontosságú osztályozóra. Szerencsére nincsenek sérültjeink, így a teljes keret bevethető. Pénteken már Marosvásárhelyen leszünk és délután már ott edzünk” – kezdte a beszélgetést Ilyés.

Az ellenfélről szólva az edző-játékos alapos információval rendelkezik. „A két utolsó mérkőzésük videó anyagát kaptam meg. Ebből kitűnik, hogy egy jó csapatról van szó. Játékstílusuk úgy gondolom, hogy fekszik nekünk, hiszen rendre arra törekednek, hogy a labdát a földön tartsák. Nem rúgják vaktába előre azokat. Ez pozitív ránk nézve is. Van egy nagyon jó befejező csatáruk, egy kreatív, sokat mozgó baloldali középpályásuk, továbbá több tapasztalt játékosuk is van. Nemhiába rúgtak 106 gólt a bajnokságban. A két felvétel alapján igyekeztem kinézni a gyengepontjaikat. Edzéseken ezeket is gyakoroltuk.”

A szombaton 18 órától kezdődő marosvásárhelyi találkozóra a belépés ingyenes lesz a szurkolóknak. Ezzel kapcsolatosan Ilyés Róbert nemcsak saját csapatában, hanem a szurkolókban is bízik. „Nagy reményekkel vágunk neki a találkozónak. Bízom abban, hogy több mint egy évtized után újra harmadik ligás csapata lesz a városnak. Ehhez viszont szükségünk van csíki szurkolókra. Remélem minél többen jönnek el a találkozóra és bíztatnak minket, mint ahogy tették azt egy éve is Brassóban. Mindezen túl úgy gondolom, hogy vásárhelyi semleges nézők is velünk lesznek” – zárta mondanivalóját Ilyés.

Buszokat indít az FK
Az FK Csíkszereda labdarúgó klub ingyenes autóbuszokat indít a Marosvásárhelyen szombaton 18 órától sorra kerülő Zernyest elleni osztályozóra. Az indulás szombaton 13.30-tól lesz az Erőss Zsolt sportcsarnok elől. Jelentkezni telefonon a 0742-668958-as telefonszámon lehet péntek 18 óráig.