Két döntetlen után megtört a jég!



Győzelemmel tért haza Nagybányáról az U17-es akadémiai csapatunk. Vég Csongor együttese nem sok esélyt adott ellenfelének, kiütéses győzelem lett a vége:

Nagybányai ISK U17 – FK Csíkszereda U17 0:11  Gólszerzők: Csala 3, Kányádi 2, Pap 2, Szfárli 2, Máthis, Bencze.

FK Csíkszereda U17: Csegedi - Rácz, Purguly, Csala, Szabó, Incze, Máthis, Bencze, Szfárli, Kányádi, Ferencz. Csere: Badi, Pap.

Vég Csongor vezetőedző nyilatkozata:

„Már az első perceket nagyon aktívan kezdtük. Jól alkalmazkodott a csapat a felázott, mély talajra, amit az U19-es bajnoki meccs még jobban fellazított. Tetszett a csapatban az a bátorság, hogy egy ilyen nehéz borításon is sokat passzoltunk. Amikor kellett racionálisan, egyszerűen oldottuk meg a kialakult játékhelyzeteket. Eddig sem volt gond a helyzetek kialakításában, de ma is kellett 5-6 nagy helyzet, hogy betaláljunk. Ez is csak büntetőből sikerült és a kapusról kipattanó labdából szereztük meg a vezetést. Ez viszont felszabadította a fúkat, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket és ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Helyén kell kezelni ezt a sikert, mert minden nagyképűség nélkül állítható, hogy a hazai csapat nincs velünk egy súlycsoportban. A játékosoknak ezt a meccset a megfelelő polcra kell tudni tenni, de mégis fontos volt abból a szempontból, hogy két döntetlen után végre elinduljunk felfelé a tabellán. Örülök, hogy a szép és tetszetős játékunk eredménnyel is párosult.”



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza