Két góllal vertük Besztercét!

Két góllal vertük Besztercét!

Szép számú közönség előtt lépett pályára az FK Csíkszereda a harmadosztályú bajnokság 26. fordulójában.

A vendég Besztercei Gloria csapatkapitánya az FK egykori labdarúgója Lőrincz József volt, akit a csíki közönség is megtapsolt.

59640893_855731288123099_9129380135030489088_n

A mérkőzés első húsz percét egyértelműen a hazai csapat uralta, a beszterceiek jóformán ki sem tudtak jönni saját térfelükről. A piros-feketék részéről Soufiane Jebari előbb a 10. percben, majd a 14.-ben is veszélyeztette a besztercei kaput. A 20. percben a vendégek is helyzetbe kerülnek, de akciójuk veszélytelen volt Gyenge kapujára. A folytatásban Eder és Mitra fejese is elkerülte a kaput, de érződött a gól a levegőben és a 33. percben egy szép összjátékot követően Veres középről kitette a labdát a balszélen jó ütemben érkező Magyarinak, aki a nem hibázott és a jobb alsóba rúgta: 1-0! A félidő végéig komolyabb helyzetet egyik csapat sem tudott kidolgozni, így maradt az egy gólos csíki fölény.

59002669_2622932917778588_4275946401969471488_n

Szünet után már az első percben közel állt egy újabb gólhoz a csíki együttes, Veres ollózott lövése kevéssel ugyan, de fölészállt. A következő percekben Magyari, Bajkó és Eder is növelhette volna az előnyt, de a labda vagy elkerülte a kaput, vagy pedig a besztercei kapus volt jókor jó helyen. A 63. percben Bajkó előtt ismét nagy lehetőség adódott, Nemes baloldali beadását tiszta ziccerben mellé fejelte és a labda a kapufa mellett szállt el. A 72. percben a vendég Gloria veszélyeztette Gyenge Szilárd kapuját, de Dobrea beadását Lőrincz fölé fejelte. Három perc múlva a csereként beálló fiatal Barta Norbert lerázza védőjét, Magyarinak passzol, aki tovább adja Edernek, a spanyol lövése viszont a besztercei kapust találja el. Az utolsó percekben amikor úgy tűnik, hogy a csíkiak beszorulnak saját térfelükre, a csereként beálló Györgyihez pattan a labda, aki remek iramban fut el a balszélen, az egyik besztercei hátvéd visszarántja, jöhet a szabadrúgás, amelyet Györgyi mesterien végez el és góljával beállítja a végeredményt!

FK Csíkszereda - Besztercei Gloria 2:0 (1:0)

Gólszerzők: Magyari (33.) és Györgyi (91.)

FK Csíkszereda: Gyenge - Aszalos (Majzik 65.), Mitra, Csürös, Nemes, Berde, Veres, Eder (Hodgyai 82.), Jebari (Barta 65.), Magyari, Bajkó (Györgyi 70.).

???

Valentin Suciu vezetőedző nyilatkozata:

"Az első félidő jobban sikerült, több helyzetünk volt, sajnos a gól egy kicsit később jött, mint ahogy vártuk. De, a lényeg hogy végülis megtört a jég és betaláltunk. A második félidőben nem mondanám, hogy visszahúzodtunk, hanem inkább egy picit elkapkodtuk és nem volt elég mozgás a csatárok részéről, viszont amikor ezeket a mozgásokat megcsinálták, akkor a védők vagy a középpályások tévedtek a passzokkal. Sikerült 11 győzelmet összekötnünk és remélem sikerül ezt folytatni."

Az FK Csíkszereda legközelebb kedden, Szászhermányban lép pályára, majd egy hét múlva a Nagybányai Minaurt fogadja. Az FK a tabellán továbbra is első helyen áll és előnye öt pont Lénárdfalvával szemben, de a máramarosiak csak holnap játszanak Tasnádon.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza