Kispad | Albu László

Kispad | Albu László

Nagyszerű eredményt ért el Liga 1-es női csapatunk azzal, hogy újoncként a negyedik helyen végzett a bajnokság alapszakaszában. Az őszi szezont záró hazai, Banat Girls elleni találkozót követően Albu László vezetőedző értékelte a lányok teljesítményét.

„Nagyon örülök, hogy újonc csapatként a negyedik helyen tudtunk végezni. Nehéz volt az egész őszi szezont, nyolc csapat pályázott a felsőházra. Hál’istennek sikerült közösen a maximumot kihoznunk a csapatból. Boldog vagyok, hogy a lányok végig maximalisták voltak. Egy-két kivétel volt, hiszen időnként felgyűl a fáradtság, a stressz. Voltak kisebb összezörrenések, de sikerült orvosolni” – tekintett vissza a szezonra a vezetőedző, majd kitért a Banat Girls elleni záró meccsre is.

„Nagyon jó képességű csapat ellen játszottunk, tavaly is a rájátszásban voltak. Az első percben rajtunk voltak, de sikerült kivédekeznünk és kezdett a mi akaratunk érvényesülni. El is értünk egy büntetőig, sajnos, ez kimaradt, kapufára rúgtuk. Bíztam a lányokban tovább is, a szünetben átbeszéltük, min kéne javítani és meg is törtük a védelmüket, sikerült gólt szerezni. Örülök, hogy úgy alakult az eredmény, ahogy mi akartuk” – osztotta meg a szakember.

Elérhető a dobogó

Az ez évi utolsó tétmeccsüket a lányok Fălticeni-ben játsszák szerdán, a Románia kupa negyedik fordulójában. A legjobb 16 közé jutásért vívott találkozó elé így tekint vezetőedzőnk:

„Szerdán utazunk Fălticeni-be, ahol próbálok lehetőséget adni azoknak a játékosoknak is, akik kevesebbet kaptak a bajnokságban. Úgy készülünk, hogy nekik is legyen sikerélményük. Reméljük, hogy ott is nyerünk, és akkor nyugodtan jöhetnek az ünnepek” – fogalmazott a szakember, aki zárásként kitért a felsőházi rájátszás esélyeire is.

„Azt gondolom, hogy ha a csapatot sikerül megerősíteni két-három játékossal, akkor harmadik helyet merek álmodni” – mondta el Albu László.

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza