Kispad Liga 2 | Mindenki bevetésre kész

Kispad Liga 2 | Mindenki bevetésre kész

A Nagybánya elleni vasárnapi mérkőzés előtt csapatunk vezetőedzőjét, Dican Ferencet kérdeztük.

Jó formában várja a hétvégi Nagybányai Minaur elleni bajnokit Liga 2-es felnőtt férficsapatunk. A gyenge rajtot hármas győzelmi sorozat követte, ami természetesen megfelelő önbizalmat adhat a fiúknak a vasárnapi meccs előtt.

Vezetőedzőnk éppen azt emelte ki, hogy a győzelmek nyomán „veszélyes helyzetben” van a gárda, hiszen most lesz szükség igazán a fegyelemre, odafigyelésre.

„A csapat fizikai és önbizalmi szempontból is rendben van. Olyan ellenféllel találkozunk, amelyik az utóbbi két meccsén hozott hat pontot, az önbizalmuk nekik is megvan. Minden szempontból, védekezésben és támadásban is mindent meg kell tennünk, hogy nyerjük ezt a meccset” – fogalmazott Dican Ferenc. A szakvezető arról is beszámolt, hogy a klub új igazolásai munkába álltak a csapattal: Megtudtuk azt is, hogy megfelelő edzettségi állapotban érkeztek Csíkszeredába. Arra a kérdésre, hogy pályára lépnek-e vasárnap, vezetőedzőnk nem tudott választ adni.

„A cél hazai pályán a győzelem, de nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy hozzuk ezt a három pontot” – hangsúlyozta Dican Ferenc. Hozzátette: bár a Minaur újonc a másodosztály mezőnyében, ám nem lehet lebecsülni a nagybányaiakat. „Minőségi játékosaik vannak, igyekeznek jól megjátszani a labdákat és jó védekezésből kontrából veszélyesek” – mutatott rá az edzőnk.

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza