Kispad | Ubrankovics Zoltán

Kispad | Ubrankovics Zoltán

Kétgólos vereséggel ért véget ifiligás csapatunk hétközi, a hatodik fordulóból elhalasztott, alsóházi rájátszás-meccse. A találkozót Ubrankovics Zoltán vezetőedző értékelte.

"A reváns jegyében vágtunk neki a mérkőzésnek az alkatilag és fizikálisan is magas, erős ellenfelünk ellen, akik nem véletlenül vezetik a csoportunkat. Az első félidő első tíz perce az övék volt, nem nagyon tudtunk kijönni a saját térfelünkről. Utána szép lassan oda-vissza játék alakult ki. A 30. percben helyezkedési hibáinkat kihasználva, gyors védekezésből támadásban való átmenettel előnyt tudtak szerezni. Próbáltunk még nagyobb aktivitással támadást építeni, gólhelyzeteket teremteni. Birtalan Tamás került kétszer ziccerben, illetve Zöld Hunornak volt 16 méterről egy kapáslövése, ami nem messze kerülte el a kaput.

A második félidő elején létszámfölényben kerültünk. Bátrabban kezdeményeztünk labdaszerzést, illetve támadást az ellenfél térfelén. A kiállítás után 12 perccel ismételten helyezkedési hibánkat kihasználva gyors kontrából megszerezték a második góljukat. Ez tíz percig teljesen megfogta a csapatot. Utána újra egy picit erőre kapott a csapat és átlövésekből, beadásokra való érkezésekkel, szélről befelé védők mögé indulással és oda labda bejátszással próbáltunk gólhelyzeteket teremteni. Ám mivel teljes mértékben visszaálltak, mindig volt egy láb ami blokkolni tudott, vagy beleérni a kapu felé menő labdába, illetve a mi végjátékunk elkerülte az ellenfél kapuját. Próbálkoztunk, de nem volt már benne annyi hit. Az a csapat tudott végül győzni, amelyik az adandó helyzetekkel jobban tudott élni. Sajnos ezek ma sem mi voltunk".

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza