Kispad | Ubrankovics Zoltán

Kispad | Ubrankovics Zoltán

Idegenbeli sikerrel zárta a 2022/2023-as szezont ifiligás csapatunk. Ubrankovics Zoltán vezetőedző értékelte a Brassói Kids Tâmpa vendégeként aratott győzelmet.

"Az első félidő elején már a labdakihozataloknál megállítottuk a támadásaikat, de ha sikerült esetleg kihozniuk a labdát, félpályánál tovább nem jutott az ellenfelünk. Ennek ellenére a 17. percben kerültünk először helyzetbe, amikor Buza Balázs letámadásból labdát szerzett és egy az egyben kapura tudta vezetni, de a kapus a lövését védeni tudta. Aztán jöttek a helyzetek is, de közben ők is ki tudtak jönni jobban, és már több támadást tudtak, főleg a jobb oldalunkon vezetni és egy fejes után Bartók Alpár bravúrja kellett hogy ne ők vezessenek. A széleken való támadás vezetéseinkkel többször gólhelyzetet teremtettünk, de ezeket még nem tudtuk értékesíteni, illetve középen Fazakas Henrik szép lefordulása és tizenhatoson belülről leadott lövése a felső kapufán csattant, valamint a kipattanó labdát sem tudtuk értékesíteni góllal.

A második félidőben már nem tudtunk akkora nyomást helyezni az ellenfelünkre, így kiegyensúlyozott lett a játék képe. Egy-két helyzet mindkét oldalon akadt, de olyan nagy, mint az első félidőben nem. A félidő közepén egy Zöld Hunor és a 16 éves Ambrus Szabolcs váltással, a jobb szélről beadott labdából sikerült Vajna Rolandnak gólt szerezni. A második gól a szintén 16 éves Lungu Alex mélységből indított, bal oldali betörése után beadott labdáját Vajna Roli egy csel után visszarúgta a rövid sarokba, gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. Méltó játékkal és eredménnyel fejeztük be a bajnokságot, ahol a játékosok nagyon sokat fejlődtek, amiért nagyon keményen meg is dolgoztak. Ez a mérkőzés lehetőséget adott fiatal 16 éves játékosaink nemcsak kipróbálására, hanem megmérettetésére is. Mindenképp dicséret illeti azt a négy játékost, akik ezen a mérkőzésen pályára léptek. Mi még nem fogunk megállni, hisz ahogy tavasz folyamán, a legjobb tudásunk szerint segítjük a Liga 3-ban szereplő csapatunkat és ha kell ott lépnek pályára játékosaink".

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza