Kitekintő | A Puskás Akadémiánál jártunk

Kitekintő | A Puskás Akadémiánál jártunk

A Puskás Akadémiánál tettek szakmai látogatást a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia növendékei és edzői. A Dusinszki Zoltán által vezetett csoportból a játékosok edzéseken, motorikus teszteken és egyéni képzésen vehettek részt, az edzők számára pedig szakmai továbbképzéseket tartottak.

A felcsúti Puskás Akadémia vendége volt a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia 13 növendéke. A magyarországi akadémia időről időre lehetőséget nyújt a társakadémiáknak, hogy néhány játékosuk pár napot eltölthessen náluk, és megismerkedhessen az ott folyó műhelymunkával. Ennek köszönhetően most mintegy tucatnyian vehettek részt a fiatalabb korosztályos csapatok edzésein, a motorikus teszteken és egyéni képzéseken.  

A magyarországi szakmai műhely évek óta központi szerepet tölt be a határon túli társintézmények közötti kapcsolattartásban. A KMAR (Kárpát-medencei Akadémiai Program) révén a kapcsolatokat sikerül egyre szorosabbra fűzni, ennek hatására a felkészülési tornákon sokszor találkozhatnak egymással az egyes akadémiák csapatai, a fiatalok pedig az előrelépés érdekében felhívhatják magukra a nagyobb, további fejlődést ígérő intézmények figyelmét – olvashattuk a program kapcsán a Puskás Akadémia honlapján. A Puskás Akadémia a játékosokkal 16 éves korukig folyamatosan tartja a kapcsolatot, és ha betöltik ezt a kort, illetve minden érintett egyetért ezzel, akkor az adott játékosok kaphatnak egy továbblépési lehetőséget.

Az FK Csíkszeredát hat játékos képviselte a mostani program során, az U16-os korosztályból Bödő Efraim Zoltán, az U15-ösökből Brügger Dániel, Ioó Edvin és Papp György, az U14-esek közül Sajgó Kristóf és Prezsmer Viktor utazhattak Felcsútra. Az FK edzőit Zöld Péter és Dénes Norbert képviselte, a programokba bekapcsolódott László Csaba, csapatunk klubmenedzsere is. Külön élményt jelentett a fiatalok számára, hogy találkozhattak Nagy Zsolttal, a PAFC játékosával, aki 11 alkalommal viselhette a magyar válogatott mezét.

Bővülő bázis

Klubunk képviseletében Dusinszki Zoltán szakmai igazgatója a látogatás kapcsán kiemelte, hogy már Sepsiszentgyörgyön, illetve a Szatmárnémetiben található akadémián is képeznek erdélyi magyar gyerekeket, így tovább bővült a bázis, melyből például a Puskás Akadémia is kiválaszthat tehetséges ifjú játékosokat. Mostanra már a visszaáramlás is folyamatos, hiszen az FK Csíkszeredában többen is futballoznak, akik korábban átmenetileg Felcsúton pallérozódtak – tette hozzá.

Jó példák is akadnak már a szakmai együttműködés gyümölcseire. Dusinszki Zoltán unokaöccse (Dusinszki Szabolcs, szerk., megj.) jelenleg is Felcsúton futballozik, folyamatosan fejlődik, már magyar korosztályos válogatottnak mondhatja magát és a PAFC II-nek is fontos játékosa. Corbu Marius pedig az első csapatban játszik. Azok közül a játékosok közül, akik most itt teszteltek, többen már nem először teszik ezt, tehát folyamatosan szem előtt vannak – osztotta meg a PAFC honlapján szakmai igazgatónk.

Varga Károly, a KMAR vezetője is felhívta rá a figyelmet, hogy a határon túli játékosok úgynevezett utánkövetése folyamatos, tehát az utánpótlás tornák mellett az ilyen eseményeknek is nagy jelentősége van abban, hogy a partnerintézmények tehetségeit nem csak saját közegükben lehessen megfigyelni.
A Felcsúton töltött napok az edzők, szakemberek számára szervezett VII. Tematikus Nap programjaival egészültek ki.

Farkas Endre | pfla.hu



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza