Kiválasztót tartott az SZLA

Kiválasztót tartott az SZLA

A 2002-2004 között született fiatalok számára szervezett kiválasztót a Székelyföld Labdarúgó Akadémia.

A toborzóra Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megyéből több mint 30 fiatal labdarúgó érkezett, akik bepillantást nyertek az FK Csíkszereda által működtetett Székelyföld Labdarúgó Akadémia életébe.

DSC_1170

A fiatalok és azok szülei megtapasztalhatták a kollégiumi körülményeket és átérezhették, mit is jelent bekerülni a foci akadémia vérkeringésébe. Varga Károly szakmai igazgató elmondta, hogy a kiválasztó célja egyértelműen az volt, hogy a legtehetségesebbek az SZLA U16-os korosztályának csapatát alkossák majd.

DSC_1184

“Ez egy hosszú folyamatnak a végső állomása volt és különböző ajánlások vagy épp a mi véleményünk alapján kerültek ide a fiatalok. Különböző teszteken illetve egymás közötti játék szerepelt a programban, amelynek végén a szakmai stáb kiválasztotta azt a 20-22 fiatalt, akik alkotják majd az SZLA U16-os korosztályát.” - Varga Károly, SZLA szakmai igazgató

A kiválasztó során a focisok több teszten és különböző szűrésen estek át, majd a szintfelmérő természetesen egymás közötti játékkal zárult. A legjobban teljesítők, ősztől beköltözhetnek a kollégiumba és az U16-os akadémiai csapat színeiben léphetnek pályára.

DSC_1236



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza