Székely himnusszal és galambröptetéssel indult az FK Csíkszereda - Avântul Valea Mărului harmadosztályú labdarúgó mérkőzés.

A csapatokat ezúttal a csicsói alközpontunk utánpótlás korosztályú játékosai kísérhették be, akik Becze Szilveszter vezetésével érkeztek Csíkszeredába. A hangulat tehát adott volt a jó mérkőzéshez és a nézők nem is csalódhattak, hisz gólgazdag, sok helyzettel tarkított találkozót láthattak.

fk csikszereda-avantul valea marului vn 003

Az FK Csíkszereda már az első percekben átvette az irányítást és többet birtokolta a labdát, mint az ellenfél. Az első helyzetek Tamás Nándor és Györgyi Arthur nevéhez fűződnek, előbbi balszélen próbálkozott, utóbbit a tizenhatos sarkánál felrúgták és szabadrúgásból kissé fölé lő. Három perccel később ismét Györgyi kerül helyzetbe, de öt méterről mellé fejeli.

fk csikszereda-avantul valea marului vn 012

A 13. percben beszorítja ellenfelét az FK és Bajkó Barnit a tizenhatoson belül buktatják, a játékvezető büntetőt ítél, de a Galac megyei csapat hatalmas termetű kapusa kivédi Bajkó lövését.

Érződött az FK fölénye, és a gólra 16 percet kellett várni, mikor Györgyi egy gyors jobb oldali támadás végén kiválóan tálalta a labdát Bajkó Barna elé, aki kapásból a hosszú alsó sarokba lőtte: 1–0.

fk csikszereda-avantul valea marului vn 030

Középkezdés után gyors támadásba lendül az ellenfél és az első kapuralövésüket láthatja a közönség, amely ugyan veszélyes volt, de Nagy Barna a helyén van!

A 19. percben Györgyi beadását Tamás Nándor fejeli rá, ezt még védeni tudja a kapus, de a kipattanó labdát Ilyés Róbert a felső léc alá bombázza: 2-0.

fk csikszereda-avantul valea marului vn 039

Nem telik el sok idő, a 22. percben egy kapu előtti kavarodásban Györgyi Arthur megtalálja a rést és kilövi a jobb alsót: 3-0!

A folytatásban sem tűnik veszélyesnek az ellenfél, amely sokszor mintha nem is lenne a pályán, sok néző számára érthetetlen, hogy lehet ez a csapat a harmadosztály középmezőnyében. A 36. percben Györgyi tör be a balszélen, rálövi a kapura a labda az ellenfél játékosának hátáról kipattan a jobbszélen érkező Tamás Nándor elé, aki hat méterről kapásból mellé lövi.

fk csikszereda-avantul valea marului vn 008

Szünet után kapust cserél az Avântul Valea Mărului és úgy tűnik megrázta magát az együttes, mert több helyzetet is kialakítanak. A második félidő első komolyabb FK helyzetére hat percet kellett várni, Soufiane Jebari indul meg egyedül a labdával, két embert is kicselez, de a harmadik lerúgja. A szabadrúgást Țepeș végzi el, aki jól találja el a játékszert és a labda a kapufán csattan!

fk csikszereda-avantul valea marului vn 022

Az 56. percben szabadrúgáshoz jut az ellenfél, a csíkszeredai védelem rosszul helyezkedik és a remek beadást követően az érkező Anastasie a hálóba lövi a labdát: 3-1. Szépítés után a 60. percben egy ívelt labdára Nagy Barna rávetődik, megfogja a labdát és a vendégek érkező csatára átesik rajta, szól a játékvezető sípja, büntető! Nagy Barna még sárgalapot is kap, a tizenegyest pedig az Avântul Valea Mărului belövi és szinte a semmiből feljönnek egy gólra: 3-2.

fk csikszereda-avantul valea marului vn 040

Rendezi sorait az FK és a labdabirtoklás mellett újabb támadásokat épít. Közben a csíki szurkolótábor hangos buzdítása mellett ismét érezhetővé válik az FK fölénye. A 67. percben Györgyi lendül támadásba és a büntetőterület sarkánál botlasztják. A szabadrúgást Soufiane Jebari végzi el és a kitűnően ívelt labdát Bajkó Barna a kapuba fejeli: 4-2!

fk csikszereda-avantul valea marului vn 031

A 71. percben egy szép Soufiane Jebari – Györgyi Arthur összjátékból utóbbi jól adja be a labdát a jobb szélről, de nincs érkező játékos, így a helyzet kimarad. Tovább veszélyeztet az FK és a 74. percben Țepeș szögletből beadott labdáját Bajkó ráfejeli, kivédik, a kipattanóra érkezik Majzik Adrián, aki fölé rúgja. Két perccel később Ilyés kerül helyzetbe, Majzik beadását kapásból rálövi, de a labda a kapus kezében landol.

fk csikszereda-avantul valea marului vn 024

A végére inkább biztonsági játékra rendeződik be az FK, amely gyakorlatilag öt perc kivételével végig irányította a mérkőzést, klasszissal jobb volt ellenfelénél és megérdemelten győzött!

FK Csíkszereda–Avântul Valea Mărului 4–2 (3–0)

Gólszerzők: Bajkó Barna (13. és 68. perc), Ilyés Róbert (19.) és Györgyi Arthúr (22.).

FK Csíkszereda: Nagy Barna – Majzik Adrián, Lőrincz József, Claudiu Gâlia, Andrei Țepeș, Ilyés Róbert, Cătălin Savin (Tankó Előd, a 80. perctől), Györgyi Arthúr (Csiszér Balázs, 80.), Soufiane Jebari (Lukács Zsombor, 72.), Bajkó Barna, Tamás Nándor (Szabó Géza, 72.).

Lengyel Roland vezetőedző nyilatkozata:

“Az első félidőben nagyon jól játszottunk, uraltuk a játékot, sok helyzetet dolgoztunk ki, tudtunk is belőle hármat értékesíteni. Nagyon jó ritmust diktáltunk, a különbség kijött, nem tudta felvenni Valea Marului a tempónkat, a második félidőben sajnos azonban bent ragadtunk az öltözőben és 3-2-re feljött, de igazából a kispadon nem voltunk idegesek, mert éreztük, hogy kézben tartjuk a mérkőzést, szerencsére tudtunk lőni még egy gólt, mert ekkora különbség minimum volt a két csapat között. Nagyon fontos győzelem volt gratulálok a csapatnak, a szurkolók fantasztikusak voltak, sokan voltak kint, köszönjük! Ugyanakkor a csapat győzelmét Iszlai Emőkének, a masszőrünknek ajánljuk, akinek meghalt az édesapja és őszinte részvétünket fejezzük ki!”