Közel volt a bravúr

Közel volt a bravúr

Kétszer is vezettünk az első ligás Vasas ellen, de a ráadásra elfáradtunk.

Kellemes időben vette kezdetét a Románia Kupa székely rangadója az Erőss Zsolt Aréna melletti műfüves pályán. A jó iramú és helyzetekkel tarkított első félidőben a Vasas részéről Mitri és Rezmeliță volt a legveszélyesebb Salamon Szidónia kapujára, de az FK hálóőre parádés védéseket mutatott be. Az osztálybeli különbség nem érződött és a 37. percben meg is szereztük a vezetést, egy kisszöglet nyomán Antal ívelt labdáját Balázs Eszter bal lábbal a hálóba továbbította.

Szünet után Vágó Attila az udvarhelyiek edzője kettős cserével próbál frissíteni. Ennek ellenére a mieink ugyanolyan motiváltan kezdték a második félidőt is, mint az elsőt és a 47. percben gólszerzőnk ismét próbára tette Sándor Barbarát. Egy gyors ellentámadást követően Sándor Barbara szabálytalanul állítja meg a gladiátor módon küzdő Balázs Esztert, a szabadrúgást Antal Anita végzi el, lövését a Vasas kapusa nehezen hárítja. Aztán a folytatásban az udvarhelyiek nyomás alá helyezik kapunkat és végül Mitrit még megállítja Salamon Szidónia, de a kipattanóra érkezett Tóth és a kapuba emelte a labdát. Nem sokat kellett várni a válaszra, Balázs Eszter ismét villant, egymaga megverte a Vasas védelmét és jó érzékkel a kifutó Sándor mellett a kapuba gurított. Időnk sincs feljegyezni az újabb helyzetet, Mitri tör be a tizenhatosunkba, Szentes szabálytalanul szereli és büntetőhöz jutnak a vendégek. Kis Anita hidegvérrel értékesíti a tizenegyest és egyenlít: 2-2. A hajrát az udvarhelyiek láthatóan jobban bírják, Orbán kétszer is eldönthetné a találkozót, de szerencsénk van.

A 2x15 perces hosszabbítást az első ligás Vasas kezdte jobban és Tóth egy adódó lehetőségnél közelről verte meg Salamon Szidóniát, így először jutott előnyhöz az udvarhelyi csapat. A folytatásban is a kék mezesek jártak közelebb a gólhoz, a kapufát kétszer is eltalálták. Albu László tanítványai a hátralevő időben is becsülettel küzdöttek, de fordítani már nem tudtak.

Női Románia Kupa, 2. forduló: FK Csíkszereda - Vasas Femina 2:3 (1:0)

Gólszerző: Balázs Eszter (37., 76.), illetve Tóth (74., 96.), Kis (tizenegyesből 79.)

Sárga lap: Szentes, Bartalis illetve Kis, Vágó, Sándor, Mitri, Benő.

FK Csíkszereda: Salamon - Albu, Berkeczi, Bartalis, Szentes, Nyéki, Antal, Györgyicze (Péter 85.), Balázs, Györgypál, Császár (Abos 77.).

Vasas Femina FC: Sándor - Egyed, Szász, Molnár, Kis, Horváth (Hodor 46.), Orbán, Benő, Mitri, Rezmeliță (László 46.), Tóth.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza