Közlemény

Közlemény

A Futball Klub Csíkszereda vezetősége a következő idényt illetően több kérdést is kapott, úgy a sajtó, mint a szülők részéről, ezért igyekszünk tájékoztatást adni.

Ami, a felnőtt csapatot illeti, a stáb és a játékosok kétszer voltak koronavírus teszten, nem volt pozitív eset. A tesztek elvégzése után a játékosok 3 fős csoportokban edzenek, betartva a Román Labdarúgó Szövetség és az Egészségügyi Minisztérium erre vonatkozó protokollját. A tervek szerint a Sepsi OSK csapatával két barátságos mérkőzést is játszunk, értelemszerűen nézők nélkül. Az első mérkőzést június 3-án Csíkszeredában, a másodikat június 6-án Sepsiszentgyörgyön, amelyet követően lezárjuk ezt a furcsa szezont. Három hét vakáció után, a csapat június 29-én kezdi a felkészülést a 2020-2021-es idényre. Jelen állás szerint 20 csapatos bajnokság lesz és bár a sajtóban vannak találgatások a bajnokság formátumával kapcsolatosan, de jelenleg hivatalos forgatókönyv nincs. A bérlettel rendelkező szurkolóinknak, akik teljes szezonra, vagy a tavaszi idényre vásároltak bérletet, a következő bajnokság őszi idényében ingyenes belépést biztosítunk, amennyiben ismét lehetővé válik a nézők jelenléte a lelátókon.

Ami, az Akadémia programját illeti, május 16-ig minden játékosunk egyénileg otthon készült, ezt követően Dusinszki Zoltán szakmai igazgató megszervezte a kis csoportos edzéseket Június 6-ig, úgy, hogy mindenki az otthonához közeli településen az alközpontjaink infrastruktúráját használva tudjon edzeni. Négy hét vakáció után, a tervek szerint Július 6-án kezdődik a felkészülés a következő idényre. Az FK Csíkszereda elnöke Szondy Zoltán, közölte azt is, hogy szeretnénk megrendezni az U17-es nemzetközi IV. Székelyföld OTP BANK Kupát, amelyre a tervek szerint Július 29. és Augusztus 2. között kerülne sor. Tudomásunk szerint a Kárpát-medencei akadémiák további nemzetközi tornái is megrendezésre kerülnek, így például az U19-es korosztály számára Dunaszerdahelyen a Kukkonia Kupa, az U15-ös csapatok számára Topolyán a TSC Kupa, illetve az U16-os csapatok számára kiírt Brassó kupát is a jelenlegi állás szerint megtartják. Amennyiben a járványhelyzet nem súlyosbodik, ezek az elképzeléseink, egyébként az akadémiai korosztályok számára a bajnoki rajt Augusztus első hétvégéjén lesz.

Ami, az FK Csíkszereda kis korosztályait illeti, Július 1-én szeretnénk elkezdeni a felkészülést és Augusztustól egy napos házi tornákat szerveznénk az alközpontok bevonásával. Szeptemberi terveink között szerepel az E-on Kinder Kupán és egyéb országos szintű tornákon való részvétel. A megyei bajnokságok októberben kezdődnek. Szondy Zoltán elnök úr hozzátette, hogy néhány edzőnk jelenleg is foglalkozik gyerekekkel, akik önként vállalták a foglalkozásokat, de kihangsúlyozta, hogy a felkészülést Július 1-én szeretnénk elkezdeni.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza