Közvetlen riválist győztünk le!

Közvetlen riválist győztünk le!

Egy hónap után ismét hazai pályán játszott az FK Csíkszereda harmadosztályú csapata.

A focira éhes csíkszeredai közönség szép számban volt jelen a szombati találkozón, amelyen a piros-feketék a feljutásért küzdő közvetlen vetélytársat, Szászhermányt fogadták. Bálint László György együttese, nem kezdte jól a mérkőzést és tíz perc után a hermányiak már kétszer is veszélyes támadást vezettek a csíki kapura.

csikszereda-hermany vn 009

Az első FK helyzetre egy bő negyedórát kellett várni, Pál Kristóf jól eltalált lövése egy hátvéd hátán csattan, a kipattanóra érkezik ugyan Soufiane Jebari, de fölé rúgja. A 22. percben meginog a csíki védelem és néhány egyéni hiba miatt ismét helyzetbe kerül Szászhermány, de szerencsénk van, mert nem tudnak élni a lehetőséggel. Egy percre rá a hermányiak kapusa hibázik, egy felrúgott labdát rosszul üt ki, az érkező Györgyi Arthur rá is lövi, de sajnos kimarad a ziccer. A folytatásban a hermányiak kicsit bedurvulnak és egy perc alatt két sárgát is összeszednek. A 26. perc környékén támadásba lendülnek a piros-feketék és miután Soufiane szerzi meg a labdát az ellenféltől, remekül indítja Pál Kristófot, akinek a jobbról beívelt labdájára nincs érkező csíki játékos...

csikszereda-hermany vn 029

A 30. percben Csíki Norbert hibázik hatalmasat, rosszul találja el a labdát és a hazaadott játékszerre Mugurel Buga csap le, tiszta gólhelyzetbe kerül, de szerencsénk van, Horváth Adrián bravúrral ment! A 37. percben cserére szánja el magát Bálint László György vezetőedző és Csürös Attila helyett Savin Cătălint küldi pályára. Két perc múlva az FK kapusa újabb bravúrt mutat be, Moraru közeli lövését magabiztosan fogja meg.

csikszereda-hermany vn 035

Szünet után az első komolyabb helyzet a vendégeké, de Buga beadására nincs érkező, szerencsénk van. Jöhet is az FK kontrája, amely során Pál Kristóf lövése kevéssel a kapu mellé megy. Az 53. percben Bajkó Barnát felrúgják a tizenhatos sarkánál, a szabadrúgást Majzik végzi el, de fölé rúgja. Két perc múlva megtörik a jég, egy baloldali beadást követően Pál Kristóf elsőre a kapufát találja el, másodikra viszont nem hibázik: 1-0!

csikszereda-hermany vn 023

Három perc múlva egyenlíthetett volna Szászhermány, de ezúttal is szerencsénk van, Prejmerean fejese a kapufát találja el. A 62. percben Cătălin Savin lendült ellentámadásba, de David Alexandru hátulról felrúgja, a játékvezető pedig pirosat ad, így emberelőnybe kerül az FK. A fölény azonban nem érezhető, két perc múlva a hermányiak újabb kapufát rúgnak, megint szerencsénk van! Az elkövetkező tíz percben keményebb harcot láthatunk és a játékvezető több sárgát is kioszt, köztük Györgyi Arthurnak is. A 74. percben a már említett Györgyi a baloldalon tör a kapu felé, a beívelt labdát pedig Soufiane Jebari egy gyönyörű csel után visszacenterezte, Györgyi pedig kapásból a kimozduló kapus mellett a hálóba lőtte: 2–0!

csikszereda-hermany vn 040

Felrobban a lelátó, a Lokálpatrióták hangja egyre hangosabb és kezdjük elhinni, hogy a három pont a mienk lesz! A gól után cserél az FK, Jakab Róbert helyett Ilyés Róbert jön be. A folytatásban többnyire az FK dolgoz ki veszélyesebb helyzeteket, Soufiane előbb a 78. percben szólózik, három védőt is kicselez, lövése viszont a kapusba megy.

csikszereda-hermany vn 058

A 83. percben Hermány szépíthetne, de Mugurel Buga fejese mellé megy. Négy perccel később ismét Soufiane kerül helyzetbe, de a remekül átvett labdát a hosszúra helyezi és a Potcoava védeni tudja. A mérkőzés utolsó helyzete a 89. percben adódik, Soufiane a balszélen fut el, kicselezi a hátvédet, beadása remek, de az érkező Ilyés nem tudja gólra váltani, marad a 2-0 és ami még fontosabb, újabb értékes három ponttal gazdagodtunk!

csikszereda-hermany vn 063

FK Csíkszereda - FC Szászhermány 2:0 (0:0) Gólszerzők: Pál Kristóf (55.), Györgyi Arthur (74.). Kiállítva: David Alexandru (63.)

FK Csíkszereda: Horváth Adrián - Lőrincz József, Csíki Norbert, Csiszer Balázs, Majzik Adrián, Csürös Attila (Cătălin Savin 37.), Jakab Róbert, Soufiane Jebari, Györgyi Arthur, Pál Kristóf (Kénesi Béla 90.), Bajkó Barna (Hodgyai László 79.).

csikszereda-hermany vn 028

Bálint László György vezetőedző nyilatkozata:

"Nagyon nehéz volt, de örülök, hogy megszereztük a három pontot. Sokat szenvedtünk, szerencsénk is volt, mert az ellenfélnek volt két kapufája és az első félidőbe óriási helyzetet hagytak ki miután egy egyéni hibát követtünk el. Nem is értem igazából, hogy tudunk ilyen egyéni hibát elkövetni és azt sem értem miért kezdtük ilyen gyengén az első félidőt. A vége szerencsére jó lett, nyertünk 2-0-ra, igaz szerencsénk is volt, de a lényeg, hogy megszereztük a három pontot. Fejben már készülünk is a következő meccsre Galați ellen, mert ugye az egy rangadó lesz."



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza