Kvízjáték (I) │ 2022. március 12

Kvízjáték (I) │ 2022. március 12

A döntő napon útjára indított kvízjátékunk első kérdésére, kétszázat meghaladó válasz érkezett. Az elsöprő többség Csíkszereda legismertebb futballistáját, Ilyés Róbertet jelölte meg. Öten Băcuț László, egyetlen válaszadónk Hajdú Gyula (Iuliu Haidu) nevét írta.

Ilyés Róbert

Valóban volt játékos Brassóban és Bukarestben, edzőként pedig köztudottan Csíkszeredában is megfordult. Bár tudása, pályán mutatott játéka és emberi tartása maradéktalanul feljogosította erre, nem volt felnőtt válogatott. A Bukaresti Rapidnál eltöltött időszakában a szakszövetségnél szóba került ugyan, de a szó elszállt és Robi – nagyszámú rajongójának bánatára – nem kapott behívót.

Băcuț László

Ilyés Róberthez hasonlóan, a nagyváradi születésű élvonalbeli futballista sem volt román válogatott. A testvérbátyjának, Băcuț Györgynek ez megadatott, az edzői pályafutását többek között Csíkszeredában folytató Lászlónak nem. Mindketten szélső hátvédként futottak be emlékezetes futballkarriert, előbb az Aradi ITA, majd a Bukaresti Dinamo játékosaként. A huszonnyolcszoros román válogatott Băcuț György Araddal két bajnoki címet és egy Románia-kupa elsőséget, a Dinamoval pedig egy további bajnokságot nyert. László „csak” egy-egy aradi és bukaresti bajnoki címet ünnepelhetett. Mindketten viszonylag fiatalon elhunytak, György a 47., László pedig az 55. életévében. Băcuț László Csíkszeredában, a Mérleg utcai római-katolikus temetőben nyugszik. Sírhantja fölött a „Băcuț Vasile” felirattal, holott a román futballkörökben Ladislau Băcuț néven emlegették és emlegetik mind a mai napig.

Hajdu (Hajdú) János Gyula

Magyarországon született 1942. január elsején. Pontosabban Sepsiszentgyörgyön, amely ekkor az 1940. augusztus 30.-i bécsi döntést követően Észak-Erdéllyel együtt hazatért. Az élvonalban, 1962. augusztusában, a Bukaresti Jövő színeiben lépett pályára először, az 1962/63-bajnoki kiírás tavaszi idényét a Brassói Vörös Zászló csapatánál töltötte, majd 1963 és 1972 között, kilenc évig a Bukaresti Dinamo gárdáját erősítette. 30 évesen a Chimia Râmnicu Vâlcea feltörekvő együtteséhez igazolt, amellyel 1973-ban Románia-kupa győzelmet, az 1973/74-es idény végén pedig élvonalba jutást ünnepelt. Az oltyán alakulattal még egy évet lehúzott a legjobbak között, majd 1975 nyarán, 33 és fél évesen szögre akasztotta a futballcsukát.

A román felnőtt válogatottban négy alkalommal lépett pályára és ezeken kétszer zörgette meg az ellenfél hálóját. Gólerős csatárhoz illően, már az első mérkőzésén betalált. 1963. május 12-ét írtak ekkor és a szünetben még két góllal vezető NDK volt a szenvedő fél. Hajdu a 84. percben egyenlített, majd Pârcălab, a dinamós klubtársa a 89. percben megfordította az állást. Második mérkőzésén is eredményes volt, találatával Románia Lengyelországban ért el 1963. június 2-án értékes, 1-1-es döntetlent. Ugyanazon év őszén a törökországi vendégszereplés nem sikerült jól, hiszen a 32. percben sérülés miatt le kellett cserélni. A találkozó amúgy gól nélkül végződött. Érdekes adalék, hogy a 201 élvonalbeli mérkőzésen 46 gólig jutó, meglehetősen vékony csatárt, a román futballközvélemény Ion Iuliu Haidu néven tarja számon. Sajnos esetleges edzői pályafutásáról nincs birtokunkban érdemi információ.

Ilyés RóbertBăcuț LászlóHajdu János GyulaSzeredai László
KI AZ A SZEREDAI…Igen, (csík)szeredai. Itt született, itt él most is.Igen, (csík)szeredai. Idősebb korában itt élt. Itt hunyt el.Nem „Szeredai”.Igen, a családneve Szeredai.
… aki játékosként Brassóban és Bukarestben edzőként pedig Csíkszeredában is megfordult.Igen, volt játékos Brassóban és a Bukaresti Rapidnál, edző az FK Csíkszeredánál.Brassóban ellenfélként fordult meg, játszott a Bukaresti Dinamonál és edzette a csíkszeredai felnőtt csapatot.Igen, volt játékos Brassóban és a Bukaresti Dinamónál, edzői pályafutásáról nem rendelkezünk adattal.Igen, volt játékos Brassóban és a Bukaresti Dinamónál, a Baróti Bányász edzőjeként bajnoki mérkőzésen ült a vendégkispadon Csíkszeredában.
… aki román felnőtt válogatottságig vitte és aki két barátságos mérkőzésen is betalált.Nem volt válogatott.Nem volt válogatott.Igen, négyszer volt válogatott és két barátságos mérkőzésen eredményes volt.Igen, négyszer volt válogatott és két barátságos mérkőzésen eredményes volt 
Értékelés2/32/32/33/3

Mindenkinek köszönjük, aki részt vett a játékunkban, megtisztelt válaszával. Ahogy a fenti táblázatból is látható, a beérkezett három megoldás mindegyike csak kétharmadrészt volt helyes, így a sorsoláson mindenki részt vett.

https://youtu.be/HLh-uR5MfCs

A kvízjáték kiváló lehetőség a nagy elődök, korábbi nagy idők felidézésére, a szórakozásra és tanulásra egyaránt. Ezért hálával tartozunk mindenkinek.

Ráduly Róbert Kálmán

Csíkszereda, 2022. március 16.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza