Liga 2 | Egygólos vereség Galacon

Liga 2 | Egygólos vereség Galacon

A házigazda Oțelul Galac győzelmével ért véget a Liga 2 18. fordulójának nyitó találkozója. Csapatunk hiába volt egyenrangú partnere a Duna-partiaknak a mérkőzés nagy részében, az egyetlen gólt az első negyedóra végén a hazaiak szerezték.

A felsőházi rájátszásba kerülésünk esélyének megőrzéséért léptünk pályára pénteken, az alapszakasz utolsó előtti fordulójának nyitó mérkőzésén, Galacon. A hazaiak megadták a módját a találkozó felvezetésének, a kezdésre igazi futball-hangulatot teremtett a mintegy 7 ezer fős nézősereg. A helyi B-közép tagjai a pályáról, óriási zászlókat lengetve biztatta a lelátón helyet foglalókat. Nagyon nem is kellett noszogatni a közönséget, már a melegítésre érkező csapatokat óriási üdvrivalgás fogadta. Az öröm természetesen inkább a hazai kedvenceknek szólt, akiknek elég volt egy pont is a felsőházi rájátszás eléréséhez.

Számunkra egyedül a győzelem jelenthette azt, hogy érdemes legyen egyáltalán számolgatnunk, minden más eredménnyel nehéz helyzetbe kerülhettünk. Ennek megfelelően bátran kezdett a csapat, az első tíz percben egyértelműen a mi akaratunk érvényesült. Ám a Galac első valamire való lehetőségét gólra tudta váltani, így a 13. percben nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Egy tizanhatoson belülre begyömszölt labdát nem tudtunk eltakarítani, érkezett a hazaiak kedvence, Kehinde Fatai és öt méterről a hálóba fejelt.

Matematikai esélyünk maradt

A továbbiakban elmaradtak a komolyabb hazai rohamok, igaz, mi sem találtuk a ritmust. Ám a küzdelemre nem lehetett panasz, élvezetes meccset láthattak a nézők. A feszültség közben kiütközött a játékosokból, a 19. percben dulakodás támadt egy Kovács Lóránt ellen elkövetett szabálytalanságot követően. A folytatásban is átragadt időről-időre a pályán lévőkre a közönség vehemenciája, amely hevesen reagált minden szituációra. Eközben a játékvezető többször is nagyvonalúan intett tovább az FK játékosokkal szembeni szabálytalanságok után. A szünetre egygólos hazai vezetéssel fordultak a csapatok.

A második félidőben sem változott lényegesen a játék képe, igyekeztünk, harcoltunk, ám komolyabb gólszerzési lehetőség sokáig nem adódott. Közben a hazaiak több alkalommal is jól lódultak meg, Gyenge Szilárdnak is bizonyítania kellett a tehetségét. A hajrában lehetőségünk nyílt megszerezni az egyik pontot, ám Ignas Kruzikas lövése elkerülte a bal alsó sarkot. Maradt az egygólos vereség, ami azt jelenti, hogy az utolsó forduló előtt csupán matematikai esélyünk maradt a felsőház elérésére.

Oțelul Galac – FK Csíkszedreda 1–0 (1–0)
Galac, 7000 néző
Vezette: Florin Ovidiu Mazilu (Szatmárnémeti), asszisztensek: Cosmin Vătămanu, Ionuţ Marius Bobe (Bukarest)
Gólszerző: Kehinde Fatai (13.)
Oțelul Galac: Rareș Pop – Andrei Rus, Yabre Francois, Ghiocel Costin, Nedelea Gabriel– CisottiJuri, Ionuț Neagu (Mihai Adăscăliței, 83.), Jardan Vasile (Zivulic Diego, 68.) – Laurențiu Maxim (Mitoi Mario, a szünetben), Kehinde Fatai (Cîrjan George, 68.), Gorovei Razvan (Alin Nica, 57.) Vezetőedző: Dorinel Munteanu
FK Csíkszereda: Gyenge Szilárd – Roberto Romeo, Kelemen Dávid, Apro Claudiu, Kovács Márk – Veres Szilárd, Szondi Botond (Andrei Gheralia, 65.) – Soufiane Jebari (Jelena Richárd, 65.), Kovács Lóránt (Mikael Panos, 74.), Gál-Andrezly Péter (Dino Stancic, 83.) – Ignas Kruzikas Vezetőedző: Werner Bürger

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza