Liga 2: Harcos döntetlen

Liga 2: Harcos döntetlen

Hetedik döntetlenjét könyvelhette el az FK Csíkszereda a második ligában.

A piros-feketék a bodzavásári Gloria együttesét fogadták amelytől még az első fordulóban idegenben egy góllal kaptak ki. Az első percekben többet birtokolta a labdát a vendégcsapat, a 7. percben Gyenge még védte Valentin Munteanu lövését, a 13. percben azonban ugyanaz a bodzavásári csatár mintegy 10 méterről a hosszú alsó sarokba lőtte a labdát (0–1).

Az első csíki kapura lövést a 14. percben jegyeztük, de Kálmán labdáját magabiztosan hárította a Gloria hálóőre. A 25. percben egy vendégkapu elé ívelt szabadrúgásnál az FK büntetőt reklamált, a játékvezető azonban támadó szabálytalanságot látott. A 34. percben kényszercserét kellett végrehajtani a hazai csapatnál. Egy szögletzászló környékén történt ütközésnél Eder bokája, mint utólag kiderült eltörött, helyére Pintér lépett pályára.

Szünet után határozottabb játékot láthattunk az FK-tól, és az 55. percben sikerült az egyenlítés. Palmeș indította Kálmánt a jobb oldalon, aki laposan a kapu elé ívelte a labdát, onnan pedig Hodgyai a kapus alatt a Gloria kapujába lőtte (1–1).

A 64. percben Chipirliu lövését védte Gyenge, a 69. percben pedig gólt fejelt az FK, de les miatt érvénytelenítették a találatot. A 75. percben veszélyes szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, kb. 25 méterről Alexandru lőtte kapura, de Gyenge a felső sarokba tartó labdát szögletre tornázta, az utolsó tíz percben pedig Kálmán és Csonka lövései jelentettek veszélyt a Gloria kapujára. A ráadásban mindkét csapat eldönthette volna a mérkőzést, a vendégek lövését Gyenge védte, majd a 93. percben Bara jól fordult le védőjéről a 16-oson belül és kapura lőtt, de a labda centiméterekkel mellé ment. Ez volt az FK Csíkszereda idei utolsó hazai mérkőzése, legközelebb Bukarestben játszik a csapat, az ellenfél a Metaloglobus lesz.

Liga 2., 20. forduló: FK Csíkszereda - SCM Gloria Buzau 1:1 (0:1)

Gólszerzők: Hodgyai (55.) illetve Munteanu (13.).

FK Csíkszereda: Gyenge - Palmes, Csürös, Csonka, Simó, Veres, Kálmán (Bara 83.), Eder (Pintér 35.), Magyari, Hodgyai (Bajkó 85.), Erdei.

https://www.youtube.com/watch?v=YFWof4PKPjk&feature=youtu.be


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza