Liga 2 | Igazságos döntetlen

Liga 2 | Igazságos döntetlen

Nem sikerült gólra váltani a legnagyobb gólszerzési lehetőségeinket sem, ugyanakkor a házigazda Jászvásár szintén nem élt a helyzeteivel, így gól nélküli döntetlennel ért véget szombati idegenbeli fellépésünk.

Kitűnő labdarúgó időben és a két csapatot támogató szurkolóknak köszönhetően remek hangulatban kezdődhetett csapatunk jászvásári fellépése. A legelszántabb csíkszeredai drukkerek autóbusszal tették meg a Csíkszereda és Jászvásár közötti mintegy 270 kilométeres távolságot. A Lokálpatrióták hangos biztatással érkeztek meg az impozáns Emil Alexandrescu Stadionba. Szükség is volt a támogatásra, csapatunk számára ugyanis a bajnoki táblázaton csupán gólaránnyal mögénk szoruló, otthonában 100 százalékos Jászvásár legyőzése nem ígérkezett könnyű feladatnak.

Jól kezdett csapatunk, a 20. percig két komolyabb vendéghelyzetet is feljegyezhettünk. A 14. percben Pârvulescu végzett el jobb oldali szabadrúgást az alapvonal közeléből. A beadott labdát Veres Szilárd vette át jól, majd félfordulatból mintegy 5-6 méterről mellé lőtt. Négy egységgel később Gál-Andrezly adott be a 16-os jobb sarkától, Jelena Richárd pedig 11 méterről mellé fejelt. Ezután a hazaiak is megmutatták, miért állnak előkelő helyen a tabellán. A 20. perc végén Dumitru 22 méterről kissé balról jobb lábbal célozta meg a bal felső sarkot, Gyenge repült és remekül fogta a labdát. A 24. percben Roman távolról, 26-27 méterről próbálkozott középről, Gyenge előre vetődve ölelte magához a játékszert.

Az első fél óra végéhez közeledve az addigi legnagyobb lehetőségünk maradt ki. Kovács Lóránt adott be remekül a jobb oldalról, Sándor Raul középről 7 méterről fejelt a kapu fölé. A 35. minutumban Dumitru 18 méterről szánta el magát lövésre, Gyenge rendkívül látványos vetődéssel hárított a jobb felső saroknál. A 38. percben Kovács Lóránt ugorhatott volna ki egyedül középen, de nem jól vette át a labdát a 16-os vonalánál. Négy perc elteltével Panos kapásból nagy bombát eresztett meg 22-23 méterről, de pontatlan volt, elszállt a labda a bal felső sarok mellett.

Kimaradt a meccslabdánk

Hlistei középtávoli középről leadott lövése vezette fel a második félidőt, a labda a jobb alsó sarok mellett suhant el. Egyértelműen átvette az irányítást a Politehnica, sokat birtokolták a labdát a vendéglátók, igaz, helyzetekben nem mutatkozott meg a fölény a játékrész első negyed órájában. A 65. percben Gyenge hárította Roman életerős lövését, az oldalra ütött labdát Harrison tette vissza kapura, végül szögletre hárított a védelmünk.

Csapdosóvá vált a játék a mérkőzés hajrájához közeledve, kevésbé láthattunk szép játékot. Negyed órával a lefújás előtt Jelena Richárd az addigi legnagyobb helyzetünket hagyta ki. A pécsi születésű támadó Bujdosó Szilárd átadásával tört be a hazai 16-oson belülre, ám nem tudta átemelni a labdát Jankovon. A kipattanó Bujdosó elé került, aki fölé-mellé vágta a játékszert. Egy perc elteltével szép FK akció végén Marvin Schieb nem tudott közelről a hálóba találni. A megítélt szöglet után Kelemen Dávid fejese csattant a felső lécen. Közel voltunk ezekben a percekben a vezetés megszerzéséhez.

Időközben a hazai fanatikusok monumentális molinón üzentek nem épp hízelgő stílusban csapatunknak, illetve a székelyföldi magyarságnak. Sajnálatos, hogy újra és újra hasonló jelenségekkel kell szembesülnünk ellenfeleinkhez látogatva. Eközben a csíki drukkerek lelkesen dalolva biztatták a piros-feketéket egy méretes székely-zászló köré csoportosulva. Megnyomta az utolsó perceket a Jászvásár, Gyenge avatkozott be jól a 85. percben, majd több átlövés is érkezett a hazaiaktól. Ám az irányzékkal rendre probléma volt, a mi csapatunk pedig már nem tudott igazán támadást építeni a hajrában. Összességében igazságos döntetlen született a mérkőzésen. Folytatás hazai pályán a Dinamo ellen.

Labdarúgó Liga 2., alapszakasz, 12. forduló
Jászvásári Politehnica – FK Csíkszereda 0–0 (0–0)

Jászvásár, Emil Alexandrescu Stadion,1000 néző
Vezette: Mazilu Florin Ovidiu (Szatmárnémeti), asszisztensek: Corb Ioan Alexandru (Szatmérnémeti), Despa Radu (Nagybánya)
Sárga lap: Harrison Shayon (70.), ill. Kelemen Dávid (7.), Vita Dániel (27.), Gál-Andrezly Péter (34.), Veres Szilárd (45.)
Jászvásár: Jankov Kristo – Martac Mădălin, Lucă Viorel, Plămadă Florin, Finica Enrichi (Ștefanovici Ștefan, 78.), Vașvari Gabriel (Tudor Telcean, 88.), Marchioni Julian, Roman Alin (Cristea Francis, 87.), Dumitru Antonio, Harrison Shayon (Tomczyk Pawel, 87.), Hlistei Cătălin Vezetőedző: Leo Grozavu
FK Csíkszereda: Gyenge Szilárd – Gál-Andrezly Péter (Petre Ivanovici, 90+2.), Kelemen Dávid, Klemen Nemanič, Vita Daniel (Bujdosó Szilárd, a szünetben), Paul Pârvulescu, Veres Szilárd (Marvin Schieb, a szünetben), Mickaël Panos (Soufiane Jebari, 90+3.), Kovács Lóránt, Sándor Raul, Jelena Richárd Vezetőedző: Dican Ferenc

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza