Liga 2 | Remek győzelemmel búcsúztattuk a hazai pályát

Liga 2 | Remek győzelemmel búcsúztattuk a hazai pályát

Magabiztosan győzött szezonbeli utolsó hazai mérkőzésén Liga 2-es csapatunk szombaton a vendég Unirea Slobozia ellen. A számos gólszerzési lehetőségünkből hármat kihasználtunk, míg az ellenfél a ráadás perceiben szépített.

Kitűnő labdarúgó-időben, ragyogó napsütésben indult útjára a labda szombaton Liga 2-es csapatunk szezonbeli utolsó hazai találkozóján. A nézők azt láthatták, hogy az első percekben a vendég Slobozia ragadta magához a kezdeményezést, ám hamar eltűnt a látogatók lelkesedése. Főleg miután a 16. percben Veres Szilárd remek találatával megszereztük a vezetést. Jebari az ellenfél térfelén elvégzett szabadrúgása után Schieb Marvin adott be a jobb oldalról, a 16-oson belül kitűnő ütemben érkezett Veres Szilárd és kapásból kilőtte a jobb alsó sarkot (1–0).

Jól ment a játék, támadásban maradtunk továbbra is. A 20. percben Dino Stančič lőtt fölé öt méterről Gál-Andrezly beadását követően, majd Jebari ígéretes próbálkozását jegyezhettük fel. Mindeközben a vendégek egy-egy távoli próbálkozása nemjelentett igazán veszélyt Gyenge Szilárd kapujára. A szünet előtt sikerült megduplázni az előnyt. Veres - Jebari - Schieb Marvin volt a labda útja. Utóbbi remekül tört be a vendégek 16-osán belülre jobbról, majd kilőtte a hosszú sarkot (2–0).

Vendéghelyzettel indult a második játékrész, Kovács Márk mentett nagyot a 16-osunkon belül. A nagyobb lehetőségek továbbra is Ilyés Róbert legényei előtt adódtak. Dino Stančič egymaga betalálhatott volna három alkalommal is, ám támadónk nem tudta gólra váltani a legígéretesebb lehetőségeket sem. Megtette viszont Jelena Richárd, aki a pályára lépését követő harmadik percben remek fejes gólt szerzett egy jobb oldali szöglet után (3–0). Ezzel a lényeges kérdések el is dőltek, a vendégek a ráadás második percében ugyan, szintén fejesből, szépítettek, ám a hazai szurkolók örömét ez sem vehette el. A közönség vastapssal és a székely himnusz eléneklésével köszönte meg a győzelmet.

A csapat jövő szombaton, a Sellenberk otthonában búcsúzik a 2022/2023-as szezontól.

FK Csíkszereda – Unirea Slobozia 3–1 (2–0)
Csíkszereda, FK stadion 400 néző
Vezette: Vasile Buzea (Giurgiu), asszisztensek: Doru Nicolae Petre-Ioan (Bucov – Prahova megye), Marilena Cătălina Nan (Alexandria)
Gólszerzők: Veres Szilárd (16.), Schieb Marvin (41.), Jelena Richárd (79.), ill. Dinu Ionuț Alexandru (90+2.)
Sárga lap: Mickaël Panos (62.), ill. Silaghi Robert Mihai (45.), Rus Ciprian (53.), Dorobanțu Andrei Cristian (56.), Dinu Ionuț Alexandru (58.)
FK Csíkszereda: Gyenge Szilárd – Schieb Marvin (Csiszer Balázs (68.), Kovács Márk, Kelemen Dávid, Apro Claudiu, Gál-Andrezly Péter (Vita Dániel, 76), Veres Szilárd, Szondi Botond (Mickaël Panos, 60.), Soufiane Jebari, Omar El Sawy (Andrei Gheralia, 68.), Dino Stančič (Jelena Richárd, 76.) Vezetőedző: Ilyés Róbert
Slobozia: Ciuperca Ștefan Cristian – Dorobanțu Andrei Cristian (Garbacea Viorel Ionut, 80.), Ibrian Florinel, Dinu Ionuț Alexandru, Toma Constantin, Coada Ionuț-Viorel, Serges Malolo Ekollo (Botogan Alin Marius, 60.), Milotin-Carciag Denis (Ben Levy, 46.), Rus Ciprian (Bolohan Christo Raul, 60.), Afalna Nkama Christ, Silaghi Robert Mihai (Mustaca Robert, 46.) Vezetőedző: Costea Enache

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza