Liga 2:Bodzavásárt fogadjuk

Liga 2:Bodzavásárt fogadjuk

Idei utolsó hazai mérkőzésére készül az FK Csíkszereda második ligás csapata.

Valentin Suciu vezetőedzővel az ellenfelet elemeztük és arra voltunk kíváncsiak, hogy az idei harmadik bodzavásár elleni mérkőzésen tudunk-e pontot szerezni.

Idén még nem tudtunk nyerni bodzavásári csapat ellen, van rá esély, hogy ezen változtassunk?

"Ne feledjük, hogy mindkét mérkőzés idegenben volt, de valóban nagyon nehéz dolgunk lesz, hisz az ellenfél morálja most nagyon jó, mivel sikerült nekik legyőzni a Petrolult. De, ez más mérkőzés lesz, mi komolyan készültünk egész héten és reméljük a gólok sem fognak hiányozni, ezen dolgoztunk."

Mivel lehetne megfogni őket, mi a gyenge pontjuk?

"A gyenge pontjukra most inkább nem térnék ki. De, több játékosuk is első ligás tapasztalattal rendelkezik, egyénileg véve egy nagyon jó csapatról beszélünk. De, majd meglátjuk, hogy lesz szombaton, mert nekik később volt a mérkőzésük, nehéz pályán, egy nagyon kemény ellenféllel, ezért reméljük, hogy fizikailag nem lesznek a toppon. Mi is küzdünk némi sérüléssel, de remélem a nyerő 18-at megtaláljuk és motiváltan a három pontot itthon tudjuk tartani."

Fotó: Pál Zoltán

Kik azok, akikre nem számíthat?

"Majzik Adriánnak kigyűlt a négy sárgája. Egészségügyi problémákkal küzd Pintér, Erdei és Takács, viszont vannak még mások is kisebb problémákkal, de reméljük a mérkőzés órájáig játékra készek lesznek."

Számít az, hogy Soufiane Jebari már nem tagja a csapatnak, vagy nem igazán?

"Az én szemszögemből veszteség, de ne feledjük, hogy idén csak két mérkőzésen játszott végig és a csapat amikor győzött akkor nélküle is győzött, amikor döntetlent értünk el úgyszintén és amikor jól játszottunk nélküle csináltuk. Sajnálom, hogy egy jó játékost elveszítettünk, de az ő választása volt, én nagyon csalódott vagyok azért, mert beszéltünk és próbáltam egy órán keresztül meggyőzni őt és az édesapját is, de sajnos nem sikerült. Egyébként ő teljesen mást mondott nekem amikor elment innen és ehhez képest mást kaptam. De, ilyen az élet, én bízok a csapatomban, úgy ahogy eddig is bíztam bennük. Csapatszinten nem kell befolyásolja az, hogy Jebari a pályán van, vagy sincs. Az én célom az, hogy a csapat mindig tudjon pótolni egy sérült vagy hiányzó játékost."

A Gloria Buzău - FK Csíkszereda összecsapás holnap (szombaton) 11 órakor kezdődik és egy TV társaság sem közvetíti.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza