Liga 3 | Kezdődnek a visszavágók

Liga 3 | Kezdődnek a visszavágók

Lejárt a harmadosztályú bajnokság alapszakaszának első fele, Liga 3-as csapatunk számára szombaton elkezdődik a második kör. Elsőként ahhoz a Karácsonkőhöz látogatunk, akivel hazai pályán biztató döntetlent játszottunk a bemutatkozó meccsünkön.

Sok víz lefolyt a Karácsonkő mellett csordogáló Aranyos-Besztercén (és persze, az Olton is), amióta Liga 3-as csapatunk bemutatkozott a bajnokságban. A rajt nem sikerült rosszul, hiszen hazai pályán 1–1-es döntetlent játszottunk aktuális ellenfelünkkel. A Ceahlăul azóta némileg más utat járt be, mint mi. Négy győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel a bajnoki tabella 5. helyén állnak a sárga-feketék.

Az utóbbi fordulók nem igazán sikerültek vendéglátónknak, négy meccsből háromszor vesztesen hagyták el a pályát. Intő jel lehet azonban, hogy éppen a legutóbbi játéknapon rázták meg magukat és ütötték ki 5–1-re a Brodoc-i Rapidot. A moldvaiak egyébként elölés hátul is „gólerősek”, az 1. csoportban szereplő csapatok közül ők szerezték a legtöbb gólt, szám szerint 21-et, ám a kapott gólok száma is magas, pontosan 13. Egyébként a mi csapatunk is pont ugyanennyiszer kapitulált az eddigi kilenc mérkőzés során.

Számunkra az első fordulóban szerzett gól sokáig az egyetlennek bizonyult, legközelebb az ötödik játéknapon találtunk be, majd ezt követően is csak egyszer Darabani-ban. A három gól és a megszerzett öt pont pedig jelenleg a 9. helyhez elég. Innen mindenképpen fölfelé kell vezessen Demény Norbert csapatának útja. Ehhez kezdésnek mindenképp nagy lépést jelentene egy karácsonkői diadal. Ennek kivívásában nem lehet a csapat segítségére Balázs Lajos-Norbert, Bârsan Lucian és Göndör Alex. Ők mindannyian sérültek, míg Boni Csabára betegség miatt nem számíthat a gárda. Rajtuk kívül hiányozni fog Sándor Raul, Karácsony Márk és Bujdosó Szilárd, akik a felnőtt kerettel Jászvásárra utaztak. Ugyanakkor Csiszer Balázs a csapatban fog játszani a felnőtt keretből.

A mérkőzés szombaton 15 órakor kezdődik a Ceahlăul Városi Stadionban. Hajrá, FK! Hajrá, Székelyföld!

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza