Liga 3 | Kikaptunk Karácsonkőn

Liga 3 | Kikaptunk Karácsonkőn

Nem tudtunk betalálni Karácsonkőn, míg a házigazda Ceahlăul négyszer is eredményes volt a szombat délután lejátszott mérkőzésen. Csapatunk legjobbjának kapuvédőnk, Bartók Alpár bizonyult.

Az impozáns Ceahlăul Stadionban kezdte meg a Liga 3 alapszakaszának visszavágó-sorozatát fiókcsapatunk. Az egykor szebb napokat megélt karácsonkői futballcsapat jó ideig aligha fogja megtölteni a 18 ezer férőhelyes arénát. Demény Norbert gárdája több hiányzóval vágott neki a mérkőzésnek. A sérült Balázs Lajos-Norberten, Bârsan Lucianon és Göndör Alexen kívül a csapatnak nélkülöznie kellett a felnőtt kerettel Jászvásárra utazó Sándor Rault, Karácsony Márkot és Bujdosó Szilárdot is. Csiszer Balázs ugyanakkor a felnőtt keretből tartott Karácsonkőre a fiatalokkal.

Az őszi szezon kezdéseként hazai pályán 1–1-es döntetlent játszottunk a moldvaiakkal. Ezúttal azonban hamar kiderült, hogy nem szívesen hullajtanának ellenünk pontokat a sárga-feketék. Igaz ehhez csapatunk is segítségükre volt, hiszen már a 3. percben 11-eshez jutottak a házigazdák, miután a megkésve közbeavatkozó Szin Ferenc, a 16-oson belül a labda helyett Cosminba rúgott bele. A büntetőt Răzvan Pîntea végezte el, és laposan, a bal alsóba vágta a labdát. Bartók jól érezte az irányt, de nem érte el a kitűnően helyezett labdát (1–0).

A 18. percben a rendkívül agilisan játszó Ștefanescu tett vissza a kapu elé egy szöglet után kivágott labdát, az ötös feles közelében őrizetlenül hagyott Lucian Acasandrei pedig kitűnően csúsztatott kissé jobbról a hosszú sarokba. Bartók ezúttal is hiába repült, nem tudott hárítani (2–0). Nem találtuk a ritmust, egyértelműen kézben tartotta a meccset a házigazda, az első valamirevaló próbálkozásunkra a 44. percig kellett várni, amikor Bucur ütött ki egy jól elvégzett szabadrúgást.

Bartók kitűnően védett

Nem változott sokat a játék képe a második félidőben sem. Jóval többet birtokolták a labdát a hazaiak és ez helyzetekben is megmutatkozott. Többször került nehéz helyzetbe kapuvédőnk. Bartók Alpár azonban több bravúrral is igazolta tehetségét, kitűnő védésekkel tartotta meccsben a csapatot.

A félidő közepén kiszabadultunk rövid időre a szorításból, ezt Csala jobb kapufa mellé szálló emberes lövése is jelezte. Ám nem tudtuk megakadályozni, hogy a különbség tovább növekedjen. A 80. percben Cătălin Ștefanescu iramodott meg egy sorfalról lepattanó FK-szabadrúgás után, majd jobbról laposan a hosszúba helyezett (3–0). A vége előtt négy perccel Pîntea lezárta a meccset. Ismét Ștefanescu volt az előkészítő, jó átadására a bal oldalról érkezett az első gól szerzője és kilőtte a bal alsó, azaz a hosszú sarkot (4–0). A játék képére jellemző módon Michalache kihagyott ziccere jelentette a találkozón utolsó momentumát.

Liga 3., 1. csoport, alapszakasz 10. forduló
Karácsonkői Ceahlăul – FK Csíkszereda II. 4–0 (2–0)

Karácsonkő, Ceahlăul Stadion
Vezette: Diaconu Lucian (Jászvásár), asszisztensek: Popovici Valentin – Botoşani, Turcanu Ionut (Coţuşca)
Gólszerzők: Răzvan Pîntea (3.és 86.), Lucian Acasandrei (18.), Cătălin Ștefanescu (80.)
Sárga lap: Sebestyén Botond (67.), Csiszér Balázs (80.)
FK Csíkszereda: Bartók Alpár – Baga István Szabolcs (Bóné Márk, 75.), Szín Ferenc, Vereguț Daniel, Hadnagy Tamás, Dencsák Kristóf (Birtalan Tamás, a szünetben), Sebestyén Botond, Csiszér Balázs, Csala Róbert, Bărăbaș Marius, Biró Tamás (Nagy Botond, 75.) Vezetőedző: Demény Norbert

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza