Liga 3 | Megvoltak a helyzeteink

Liga 3 | Megvoltak a helyzeteink

Bár megtörte a csaknem két hónapos góltalanságot, mégis pont nélkül maradt Liga 3-as csapatunk a Dante Botoșani-nal szemben.

Rosszul indult a találkozó számunkra, a házigazdák az első negyed óra végén büntetőből megszerezték a vezetést. Félóra elteltével ráadásul már kettővel vezetett a Dante. Hiába nyomta meg a félidő hajráját fiatal együttesünk, fölényünk csupán szögletek kiharcolásában nyilvánult meg, nem sikerült faragni a hátrányból.

A második játékrész elején sikerült a szépítés, ám a továbbiakban egyik csapat sem tudott betalálni, így maradt a minimális különbségű hazai győzelem.

A lefújást követően Demény Norbert vezetőedző foglalta össze a találkozót.

"Talán az egyik legjobb mérkőzésünk volt az idén, főleg a második félidőt emelném ki. Az első félidőben egy belépő után megítélt tizenegyesből szerezték meg a vezetést. A gól után két percre Bujdosó hagyott ki ziccert. A második félidő teljesen más volt, dominálni tudtunk. Több veszélyes támadást vezettünk, egy labdaszerzés után gólt is sikerült elérnünk, Balázs Lajos Norbert fejelt a hálóba. Rajtuk tudtunk lenni, nagyszerű hozzáállást mutattak a srácok. Egyik szemem sír, a másik nevet, de nem nézett ez összességében olyan rosszul ki, mint amit az eredmény mutat" – összegzett a szakember.

Liga 3., alapszakasz 15. forduló
Dante Botoșani SC – FK Csíkszereda II. 2–1 (2–0)
Bucecea sportbázis
Vezette: Ciucanu Octavian (Brassó), asszisztensek: Ciorbea Cristian Marian (Brassó), Toca Cosmin Gheorghe (Fogaras)
Az FK gólszerzője: Balázs Lajos Norbert (57.)
FK Csíkszereda: Lukács Dániel – Szín Ferenc, Vita Dániel, Vereguț Daniel, Hadnagy Tamás, Bujdosó Szilárd, Balázs Lajos Norbert (Ureche Alexandru, 90+2.), Csala Róbert (Colceriu Flavius, 90+2.), Göndör Alex-Valentin (Nagy Botond, 90+2.), Biró Tamás (Bóné Márk, 82.), Bărăbaș Marius (Sebestyén Botond, 82.) Vezetőedző: Demény Norbert

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza