Magyari gólja döntött



Kellemes tavaszias időben csapott össze az FK Csíkszereda és a Tordai Sticla Ariesul.

A kedd délutáni harmadosztályú mérkőzésre, több mint 300-an voltak kíváncsiak és a piros-feketék jól kezdték a találkozót, Soufiane Jebari mindössze fél perccel a kezdő sípszó után már betalálhatott volna. A folytatásban Hodgyai kerül helyzetbe, de kapuratörését szögletre mentették a vendégek. A 14. percben Jebari szögletét Veres közelről ráfejeli, de fölé megy, nem sokkal később ismét Hodgyainál a labda, lövése azonban mellé megy. A 25. percben egy kiszorított helyzetben a fiatal Casiadi Soma próbálkozik, de lövését a tordai kapus megfogja. Szünetig még egy helyzetet jegyezhetünk, Magyari beadását Hodgyai ráfejeli, ám a vendégek hálóőre résen van. Nem sokkal később emberelőnybe kerül az FK Csíkszereda, a játékvezető ugyanis feleselésért kiállítja Razvan Ititescet.

A második félidőt cserével kezdte a hazai együttes, Hodgyai helyett érkezett Bajkó és annak ellenére, hogy a vendégek beálltak védekezni és próbálták megőrizni a döntetlent, a csíki emberfölény nem igazán érződött. Az FK szinte összes pályán lévő játékosa megpróbálkozott a gólszerzéssel, előbb Lalic fejese csattant a felső lécen, igaz a tordaiak kapusa beleért, majd Mitra egy távoli lövéssel próbálta meglepni Pop Rarest. A folytatásban Magyari és Veres is helyzetbe került és érezhető volt, hogy érik a gól pillanata, de a labda nem akart bekerülni a tordaiak hálójába. Eder egymás után többször is elvállalta a lövést, de hol mellé rúgta, hol a kapus szedte össze a labdát. A 69. percben két helyzetet is kialakítottak a piros-feketék, előbb Bajkó fejese fölé ment, majd Majzik távolról próbálta meglepni a Kolozs megyeiek kapusát, de Pop Rares ismét a helyzet magaslatán volt. A gólcsendet végül Magyari törte meg, aki Györgyi ívelt labdáját közelről a rövid alsóba fejelte: 1-0!

A gól után még Eder előtt adódott komolyabb helyzet, a spanyol játékost viszont a tizenhatoson belüli kavarodásban fellökték, a játékvezető sípja pedig néma maradt. A 89. percben Györgyi baloldali szabadrúgását nehezen ugyan, de a tordai kapus kiöklözi, így maradt az egygólos csíki siker.

FK Csíkszereda - Tordai Sticla Ariesul 1:0 (0:0)

Gólszerző: Magyari (70.)

Kiállítva: Razvan Ititesc (Tordai Sticla Ariesul) 42.percben.

FK Csíkszereda: Gyenge - Majzik, Mitra, Lalic, Nemes, Casiadi, Veres (Csürös 90.), Eder, Jebari (Györgyi 63.), Magyari (Papp 78.), Hodgyai (Bajkó 46.).

Valentin Suciu vezetőedző nyilatkozata:

"A három ponttal elégedettek lehetünk, de sajnos a játék nem az volt, amiért dolgoztunk és amit megbeszéltünk a meccs előtt. Ezeket a dolgokat sürgősen rendbe kell tegyük, mert jön a következő forduló és ott ez nem lesz elég. Ma több helyzetünk is volt, sajnos nem tudtuk berúgni ezeket, de ezt a pálya állapota is befolyásolta és ahogy nézem egyre rosszabb állapotban van. Én bízom benne, hogy az időjárás is velünk lesz és fog javulni, akárcsak a játékunk. Még sok mérkőzés van hátra és ahhoz, hogy a célunkat elérjük többet kell nyújtsunk."



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza