Másodikra sem sikerült



Véget ért a felcsúti edzőtábora az FK Csíkszereda felnőtt csapatának, amely a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U21-es csapata ellen zárta azt. A két gárda már csütörtökön összemérte erejét, amikor a vendéglátók egygólos győzelmet arattak. Ezúttal szombat délelőtt feszültek egymásnak a csapatok szeles, havas-esős, kellemetlen időjárási körülmények között. A találkozó csíki helyzetekkel kezdődött. Egy negyedóra elteltével viszont a hazai csapat kezdett dominálni, amelyre nem tudott válaszolni az FK. Ennek pedig meg is lett az eredménye. Két percen belül két gólt szerzett a PFLA. Mindkét esetben szélről jött centerezést fejeltek Husar kapujába. Ezzel pedig az első félidő sorsa meg is lett pecsételve. A második félidőre jött a sorcsere az FK-nál. Beállt a kezdő tizenegynek mondható felállás. Ez pedig hamar helyzeteket is hozott. Fodor Tamás két, míg Ilyés Róbert egy alkalommal vétett óriási ziccert. Az FK fölénybe került és sok esetben szépen is mentek a támadások, ám a fontos, utolsó passzoknál mindig hiba csúszott a gépezetbe. A 70. percben jött is a lehetőség a felzárkózásra, de Bajkó büntetőt rontott. A hátralevő időben pedig nem születtek gólszerzési lehetőségek. Eredmény Puskás Ferenc Labdarúgó Akadámia U21 – FK Csíkszereda 2–0 (2–0) Gólszerző: Német Erik (29., 31.). A FK felállítása I. félidő: Husar – Kicsi, Székely, Szöllősi, Czimbalmos, Tóth L., Csűrös, Tankó, Gliga (Tóth T.), Gergely, Kovács. II. félidő: Dávid – Majzik, Székely, Lőrincz, Gál, Tóth T., Ilyés, Csűrös, Czombalmos, Fodor, Bajkó.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza