Meglépnének a Paşcanitól



Hazai környezetben lép pályára az FK Csíkszereda harmadik ligás csapata az I-es csoport 19. fordulójában. Az Ilyés Róbert-Albu László edzőpáros által dirigált csíkiak a táblázaton közvetlen mögöttük elhelyezkedő CSM Pascanit fogadják. Behúznák az első hazai győzelmet is. Múlt hétvégén a Ceahlaul II Piatra Neamt ellen aratott idegenbeli sikert követően az FK Csíkszereda hazai pályán is bizonyítaná szurkolóinak, hogy egyre jobb formában vannak. Ezt pénteken a 17 órától kezdődő CSM Pascani elleni összecsapáson bizonyíthatják is csíkiak. Ilyés Róbert-Albu László edzőpáros reménykedő a találkozó végkimenetelét illetően. A jó játék mellett a legfontosabb azonban a három pont megszerzése. Egyrészt közelebb tudnának csúszni az élmezőnyhöz, míg a mezőny hátsó felét sikerülne leszakítani. „Jól jött a múlt heti győzelem a Ceahlaul ellen. Úgy látom, hogy egyre jobban megy a játék a csapatnak. Látszik a fejlődés. A fiatalok is egyre jobban dolgoznak és a hétvégi győzelem után nagyobb az önbizalmuk is. Szeretnénk a helyünket megtartani a táblázaton és a kétpontos előnyt növelnénk a Pascanival szemben. A három pontért szállunk harcba. A szezon hátralevő időszakában nem lesz a csapat segítségére Gál Roland és Tóth Tamás, akikkel szerződést bontottunk. Helyettük érkezett a 17 esztendős Györgyi Artúr, aki hazatért a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiától. Ő már a múlt hétvégén bemutatkozott a felnőttek között” – fogalmazott Ilyés Róbert. A 19. forduló műsora: péntek: FK Csíkszereda – CSM Pascani (17), Cetatea Tg. Neamt – Bucovina Radauti (17), Sepsiszentgyörgyi OSK – Bucovina Pojorata (17), Petrotub Roman – Stiinta Miroslava (17), Zágoni FC – Sporting Liesti (17). Fotó: Halmágyi Zsolt


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza