Megyei bajnok az U13-as csapat



Az FK Csíkszereda három ifjúsági csapat lépett pályára pénteken, illetve szombaton. Mindhárom gárda székelyudvarhelyi ellenféllel mérte össze tudását. A sort az U12-es csapat kezdte, amely az FC Székelyudvarhelyt fogadta egy bajnokságon kívüli találkozón nagypályán. Ezen korosztálynak már lejárt a bajnokság, de mivel jövőtől nagypályára mennek ezért négy csapat összefogásával körmérkőzéses tornákat játszanak. A harmadik fordulóban pedig az eddigi két veretlen csapat találkozott. A veretlenségük továbbra is fennáll, hiszen 2–2-es döntetlent játszottak. Szombaton 15 órától az U13-as megyei bajnoki döntő következett, ahol az FK az FC Székelyudvarhelyt fogadta. A tét a bajnoki cím volt. Az FK-nak elég lett volna a döntetlen is. Az első félidőben úgy nézett ki, hogy még az is nehezen lesz meg hiszen az udvarhelyi csapat jobb játékot mutatva kétgólos előnyre tett szert. A második félidőre viszont kiegyenlítődött a játék. Ekkor már jöttek a hazai helyzetek és a gólok is. Az FK sorozatban háromszor talált be és behúzták a győzelmet. A három pont mellett egyúttal a bajnoki cím is Csíkszeredába került függetlenül az utolsó Parajd elleni mérkőzés végkimenetelétől. Ez azt jelenti, hogy Hargita megyét az országos regionális szakaszon az FK Csíkszereda fogja képviselni. Az U15-ös csapat késő délután a Székelyudvarrhelyi Roseal vendége volt. Itt is ki-ki meccset játszott a két gárda. A mérkőzés előtt az FK veretlenül vezette a bajnokságot három ponttal megelőzve a Rosealt. A csíki csapatból többen hiányoztak, de ez nem jelentett akadályt. A második félidőben Dobos Oszkár gólja három pontot ért és egyben nagy lépést a bajnoki cím felé. Még három fordulót rendeznek ezen korosztályban. U15, megyei bajnokság, 11. forduló Székelyudvarhelyi Roseal – FK Csíkszereda 0–1 (0–0) Gól: Dobos Oszkár. Az FK felállítása: Incze Zsolt – Duka Zsolt, Chiriac Vlad, Csíszer Balázs, Bratu Patric, Becze Tamás, Barta Norbert, Orosz Ervin, Magdalina Cristian, Bara László, Dobos Oszkár. Játszott még: Sabau Eric, Gedő József. U13, megyei bajnokság, 18. forduló FK Csíkszereda – FC Székelyudvarhely 3–2 (0–2) A csíki gólszerzők: Ferencz Róbert 2 és Barnoaga Octavian. Az FK felállítása: Gyenge Szilárd – Tamás Hunor, Bontas Leonard, Antal Anita, Vitos Tamás, Curkó Eduárd, Incze Huba, Corbu Marius, Ferencz Róbert, Pál-Pál Patrik, Barnoaga Octavian. Játszott még: Balázs István, Barnoaga Leonard, Péter Bendegúz. U12, bajnokságon kívül, 3. forduló FK Csíkszereda – FC Székelyudvarhely 2–2 (1–2) A csíki gólszerzők: Szondi Botond és Corbu Marius. Az FK felállítása: Karácsony Márk – Lazok Márk, Gergely Botond, Vitos Tamás, Erőss Ákos, Fülöp Dávid, Szondi Botond, Cassiadi Bakó Soma, Orbán Botond, Balázs István, Corbu Marius. Játszott még: Incze Zsombor, Both Bence, Tankó János.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza