A koronavírus-járvány az élet valamennyi területén érezteti hatásait, és ez alól a futball sem kivétel. 2020. március 8-án az FK Csíkszereda – Petrolul Plojest (1:2) bajnoki volt Romániában az utolsó labdarúgó mérkőzés, amelyet nézők előtt játszottak. Tíz hónappal ezelőtt, a koronavírus járvány küszöbén még vendégszurkolók is érkeztek Csíkba, hogy a lelátóról biztassák kedvenceiket. Maszk és távolságtartás nélkül. Ki gondolta volna, hogy ezután a meccs után még a bajnokságot is befagyasszák? Sőt, a futball Európa bajnokságot és a Nyári Olimpiai Játékokat is idénre halasztották. Tavaly nőnapkor még hihetetlennek tűnt, de a napokon, heteken át érkező vészjósló hírek egyre másra tudtunkra adták, hogy ez bizony nem tréfa.

A jelenlegi koronavírus-járványt sokan hasonlítják a legutóbbi igazán nagy világjárványhoz, az 1918 márciusától 1920 tavaszáig három hullámban pusztító spanyolnátha-járványhoz. A témában Malonyai Péter a Nemzeti Sportban írt 2020. március 16-án gondolatébresztő publicisztikát, amelyben bemutatta, hogy a magyarországi futballéletet – annak ellenére, hogy csak Budapesten 30 ezerre becsülhető a spanyolnáthában elhunytak száma – lényegében nem befolyásolta akasztotta meg a világjárvány, a hatósági rendelkezéseknek megfelelően csupán 1918. október 21. és november 4. között szünetelt a bajnokság. Angliában például az egyetlen központi utasítás a meccsek előtti kézfogás szüneteltetése volt, és szórványosan fordult elő, hogy zárt kapussá tettek egy-egy meccset. Az európai futballban a legnagyobb fennakadásokat Svájcban okozta a járvány, a lakosság fele megfertőződött, és 25 ezren estek áldozatul. A magyar futballélet sem úszta meg tragédia nélkül: 1918. szeptember 23-án elhunyt az MTK 28 esztendős válogatott kapusa, Knapp Miksa. Híres fertőzöttje volt továbbá a járványnak az akkor még a Vasasban futballozó, később az FC Barcelona kapuját hét éven át védő Plattkó Ferenc is, aki viszont szerencsére felgyógyult. A román futballt nem érintette a spanyolnátha, mivel Romániában csak az 1921–1922-es idénytől kezdtek országos labdarúgó bajnokságokat rendezni. A járvány ideje alatt, Erdély státusa még rendezendőben volt.

Az MTK csapata, Knapp Miksa felső sorban, jobbról a második. Fotó: mlsz.hu

Na de térjünk vissza a koronavírus járványra, amely tavaly februárban érte el Romániát. Az első beteget 2020. február 26-án azonosították, az első halálesetek március 22-én történtek. Az országban az FK-Petrolul meccset követően nem sokkal szükségállapot lépett érvénybe, az oktatást és a sportrendezvényeket felfüggesztették, kijárási tilalmat rendeltek el. Március 26-án, egy hónappal a járvány begyűrüzése után az azonosított fertőzöttek száma meghaladta az ezer főt, újabb egy hónap múltán pedig a tízezret. Április végén az ország túljutott a járványgörbe első csúcsán, a korlátozások legtöbbjét pedig május-június során fokozatosan feloldották.

Az FK Csíkszereda az első pillanattól kezdve komolyan vette a járványügyi szabályokat, 2020. május 7-én minden alkalmazott és labdarúgó RT-PCR teszten esett át. Ekkor még országszinten is nagyon kevés tesztet végeztek, az FK Csíkszereda pedig két hetente rendszeresen tesztelt. Az elővigyázatosság dacára az első pozitív teszt két hónappal később, július 7-én született, akkor az egyik fiatal akadémistánk fertőződött meg. A képzési központunkban pallérodzó utánpótláskorú játékosok a nyári alapozás megkezdésére, ekkor tértek vissza otthonaikból. Tesztelésükre az akadémiára való belépést megelőzően került sor. Az érintettet rögtön elkülönítették, így újabb fertőzött sportolónk vagy alkalmazottunk nem volt.

A koronavírus a felkészülési időszakunkat is alaposan átszabta. Elmaradt a Magyar Labdarugó Szövetség és a Román Labdarugó Szövetség által közösen a csíkszeredai bázisunkra tervezett U16-os magyar-román összetartás és a július végére-augusztus elejére tervezett, az U17-es korosztály számára kiírt, hagyományos OTP Bank Kupa is. Felcsúton az U19-es korosztály számára szervezett Puskás Kupa mintájára Csíkszeredában éves rendszerességgel sorra kerülő hat csapatos megmérettetés a határon túli magyar akadémia rendszer legfontosabb seregszemléje. Annak ellenére, hogy klubunk vezetősége a szervezés mellett az utolsó pillanatig kitartott, végül erről le kellett mondani, hiszen a karanténszabályok miatt több csapat sem vállalta az erdélyi kiszállást.

A két esemény elmaradása az FK Csíkszereda költségvetését is jelentősen érintette. A bevételkiesésünk 253.440 lej volt, amelynek mintegy harmadát az elmaradt szponzoráció képezte.