Most kell összetartani!

Most kell összetartani!

Barcarozsnyón vendégszerepelt a 22. fordulóban az FK Csíkszereda harmadosztályú csapata, amelyet egy busznyi csíkszeredai szurkoló is elkísért.

DSC_0552

A barcasági pálya állapota nem volt a legjobb, egyik fele valóságos sártenger volt és ráadásként a második félidőben még az eső is megnehezítette a játékosok dolgát.

DSC_0540

Lengyel Roland vezetőedző a következő felállásban kezdett: Nagy Barna – Andrei Țepeș (87. Szabó Géza), Csonka Bonifác, Lőrincz József, Vízi Tamás, Cătălin Savin, Csürös Attila (67. Majzik Adrián), Ilyés Róbert, Tamás Nándor (59. Nagy Norbert), Györgyi Arthur, Lukács Zsombor.

DSC_0562

Bevonulás után a csíki szurkolók és a csapat közösen énekelték elaszékely himnuszt, amelyet a hazaiak tábora füttyszóval és bekiabálásokkal próbált megszakítani. Innentől kezdve ellenségessé vált a hangulat.

DSC_0566 DSC_0567

Eleinte kóstolgatta egymást a két csapat, de komolyabb helyzete egyik félnek sem akadt. A 8. percben Györgyit felvágják és a játékvezető sárgával bünteti a rozsnyói játékost. Ekkor úgy tűnt, átvesszük az irányítást a játék felett, de a rozsnyóiak egy jelentéktelennek tűnő helyzetből gólt rúgnak. Egy félpályán túli szabadrúgást követően a 15. percben hibázik a csíkszeredai védelem és a hazaiak könyörtelenül kihasználják: 1-0.

DSC_0585

A 22. percben Györgyi  vezet támadást és a 16-os környékén felrúgják, de a játékvezető furcsa ítéletet hoz és a csíki játékost bünteti sárgával! Az első komolyabb helyzetünk a 26. percben következett be, amikor egy jobboldali beadásra Ilyés érkezik,de nem éri el a labdát, mögötte Tamás Nándi leveszi mellel és megpróbálja rálőni, de egy rozsnyói védőn elakad a labda. Tovább próbálkozik az FK és Tepes távoli lövése jónak bizonyul, de a rozsnyóiak kapusa a helyén van.

A 36. percben: egy baloldali beadás után Tamás Nándi közelről fölé rúgja. Kezd alakulni a támadójáték, de a rozsnyói védelem szó szerint állja a sarat. Az első félidő utolsó helyzete a miénk: 20 méterről végezhettünk el szabadrúgást,Györgyi szépen lövi rá, de a kapus kiüti. Vége az első félidőnek: 1-0-ra vezet Barcarozsnyó.

DSC_0574

Szünet után az 54. percben szabadrúgást végezhetünk el a jobbszélen kb. 25 m: Györgyi jól adja be és Csürös felugrik ráfejeli, de fölé megy. Közben elered az eső és a pálya állapota is egyre rosszabbá válik. Az ellenfél húzza az időt, minden lehetőségnél fetrengenek a földön és ezzel a piros-feketék idegeit hergelik. Egyre jobban érződik a csapatkapitány Bajkó Barna hiánya, aki sárgalapos eltiltása miatt nem léphetett pályára. Lengyel Roland vezetőedző cserékkel próbálja frissíteni a csapat játékát és az FK labdarúgói végig küzdöttek, de a gól sehogy sem jött össze. Barcarozsnyónak egész mérkőzés alatt 3 helyzete volt, az elsőből gólt szerzett, majd mindent megtettek, hogy húzzák az időt és szerencséjük volt, nyertek 1-0-ra. Az FK Csíkszereda második vereségét szenvedte el és elveszítette listavezető helyét.

DSC_0589

Barcarozsnyói Olimpia - FK Csíkszereda 1-0

gólszerző: Dinu (15. perc)

A mérkőzés videó összefoglalóját ide kattintva nézhetik meg.

Lengyel Roland vezetőedző mérkőzés utáni nyilatkozata:

"Nem számoltunk ezzel a vereséggel, győzni szerettünk volna, tartani ezt a pontkülönbséget Szászhermány és Miroslava előtt. Azt gondolom, hogy nem volt igazán átütő erő a játékunkban, azzal együtt a védelem egyet hibázott, ezt az ellenfél kihasználta, utána pedig a talaj és az időjárási viszonyok is nekik kedveztek. Antifutballt játszottak, rúgdosták a labdát, fetrengtek a földön, húzták az időt, de ezzel együtt le kellett volna hozni ezt a mérkőzést! Egyértelműen hiányzott a kapitányunk Bajkó Barna elölről és Soufiane Jebari sajnos megsérült a szerdai mérkőzés után, ő rá se tudtunk számítani. Talán lélektani szempontból jobb lett volna, ha sikerül gólt rúgnunk és ez benne is volt a mérkőzésbe, de sajnos a lehetőségeket nem tudtuk gólra váltani. Volt két tizenegyes szituáció ami befújható volt, de ehhez már hozzászoktunk, hogy segítséget nem kapunk. Köszönjük a szurkolóknak, hogy szép számban utaztak el a mérkőzésre, sajnálom, hogy nem sikerült őket megörvendeztetni egy szép eredménnyel. Azt gondolom, hogy nem lefutott a bajnokság, még sok mérkőzés van, jön még hozzánk Szászhermány és Miroslava csapata is, ha mindkettőt megverjük és tartjuk ezt a különbséget, akkor visszakerülünk az első helyre. Most kell még jobban összetartanunk mind a szurkolók, mind a csapat!"



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza