U19 Románia-kupa│Negyeddöntőbe jutott az U19

U19 Románia-kupa│Negyeddöntőbe jutott az U19

Küzdelmes és izgalmas meccsen vívta ki a továbbjutást U19-es csapatunk a Románia Kupában.

Akadémistáink a nyolcaddöntőben az FC Botosani együttesét fogadták amely szervezetten játszott és nem adta könnyen magát. Ennek ellenére fiataljaink az első félidőben Bărăbaș és Balázs révén vezetést szereztek és szünet után is úgy tűnt, hogy sima ügy lesz, de ekkor a csereként érkező Szakács kevesebb, mint negyedóra alatt összeszedett két sárgát és a játékvezető kiállította. Az emberhátrány ellenére Demény Norbert legénysége okosan futballozott és megtartotta az eredményt, sőt Csala révén még növelte is az előnyt.

"Nagyszerű csapat teljesítménynek lehettünk a szemtanúi és ezen belül is, pár játékos tényleg kiemelkedőt nyújtott. Ami kihívásnak tűnt, az-az, hogy néhány játékos a felnőtt kerettel készült, ezért őket be kellett illeszteni az elképzeléseinkbe, amit az elmúlt időszakban gyakoroltunk, akár az edzőtáborban is. De, valamennyien jól szálltak be és minőséget tudtak hozzátenni a játékunkhoz. A labdakihozataltól a támadások felépítéséig jól működött minden és jó volt látni, hogy hatékonyan tudunk játszani. Az ellenfél is jó játékerőt képviselt, szervezett volt. Egy olyan meccs volt, ahol több oldalon is kellett reagálni, mert sérülés is történt, majd ugye piros lap miatt emberhátrányba kerültünk, úgyhogy ezeket a helyzeteket kezelni kellett. Összességében egy nagyon tanulságos és izgalmas mérkőzés volt, melyből a srácok és mi a stáb is sokat tanulhattunk."

- Demény Norbert

U19-es Románia Kupa, nyolcaddöntő: FK Csíkszereda - FC Botosani 3:0 (2:0)

Gólszerzők: Bărăbaș (21.), Balázs (31.), Csala (90.).

Sárga lap: El-Sawy (35.), Szakács (62., 73.).

FK Csíkszereda: Karácsony - Sándor (Szakács 60.), Gergely (Ketesdi 46.), Hadnagy, Bujdosó - Balázs, Csala, El-Sawy (Sebestyén 72.) - Bărăbaș, Finna (Biró 60.), Albu (Bóné 74.).

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza