Nem kell lebecsülni az ellenfelet

Nem kell lebecsülni az ellenfelet

Nem lesz könnyű a sereghajtó elleni bajnoki - véli Valentin Suciu.

Második ligás csapatunk vezetőedzője óvatosan nyilatkozott a sajtónak a szombati mérkőzésünkkel kapcsolatosan, pedig papíron egyértelmű esélyesek vagyunk. A Dacia Unirea Brăila ugyanis nem sok vizet zavart mostanáig a bajnokságban, 13 meccs alatt egyszer sem sikerült győznie és mindössze 2 pontot összesített. Öt rúgott gól mellett, 39 alkalommal vették be a Florentin Petre által irányított brajlaiak kapuját, ráadásul a válogatott szünet alatt felkészülési meccsen kapott ki 4-1-re a harmadosztályú Înainte Modelu együttesétől.

"Bár utolsó helyen áll Brăila, egyáltalán nem kell lebecsülni őket. Láttam pár mérkőzésüket felvételről, voltak helyzeteik, és ha belövik, akkor sokkal több pontjuk lehetne. A Dacia Unireánál nem voltak nagy változások, egy összeszokott csapat, amelynek nincs veszítenivalója. Nagyon komolyan kell venni ellenük a játékot, egyáltalán nem lesz könnyű az a mérkőzés. A minivakációban végig készültünk, bár nem voltunk teljes létszámban. Összegzésként: három pontért utazunk."

Hozzátette, a válogatottból visszatért a kapusunk Gyenge Szilárd és a hátvéd Gergely Botond is, ugyanakkor Jebari mostanában betegeskedett. Másik két kapusunk, Albert Hunor és Ribánszky László sérüléssel küszködik, de szintén sérülés miatt nem tudott edzeni Takács Rares sem. Jó hír viszont, hogy felépült Apró Claudiu és Csürös Attila, illetve Salvatore Marrone, utóbbi azonban hosszú kihagyás után tért vissza.

A 14. fordulóbeli Dacia Unirea Brăila - FK Csíkszereda összecsapásra szombaton 11 órakor kerül sor a Brajla melletti Însurăţei városának stadionjában. A mérkőzést élőben közvetítjük az Erdély TV-ben, Youtube csatornánkon és Facebook oldalunkon.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza