Nem ment könnyen, de nyertünk!

Nem ment könnyen, de nyertünk!

Szép és tavaszias időben került sor az FK Csíkszereda - Kolozsvári Sănătatea közötti bajnoki mérkőzésre, amelyre mintegy 300-an voltak kíváncsiak.

A piros-feketék görcsösen kezdték az összecsapást és az első tíz percben a vendégek kétszer is veszélyeztettek, de Matei Dan lövését Bordás Dániel tolta ki bravúrosan. A 7. percben Bajkó Barna és Paul Cristian összefejeltek, utóbbit le is kellett cseréljék, míg az FK csapatkapitánya vérzett ugyan, de megúszta egy kötéssel és tudta folytatni. Az első csíki helyzetre a 10. percben került sor, Majzik Adrián szabadrúgásból próbálkozott, majd hét perccel később a fiatal Casiadi Soma remek passzt ad Bajkónak, aki ajtó-ablak helyzetben fölé rúgja. A folytatásban ismét a kolozsváriak kerülnek helyzetbe és Ceaca elől az utolsó pillanatban Nemes tud tisztázni. A félidő vége előtt még Magyari is próbálkozik, majd egy szögletet követően Lalic fejeli rá a játékszert, de sajnos fölé száll.

fkcsikszereda-kolozsvarisanatatea-pnt-002

Szünet után a vendégek előtt adódott az első gólszerzési lehetőség, de Dan Matei lövését Bordás ezúttal is védte. A következő percben (53.) aztán megtört a jég és az FK Csíkszereda megszerezte a vezetést: Veres jobb oldali beadását Bajkó mintegy 6 méterről a kolozsváriak kapujába fejelte!

Az 59. percben Soufiane Jebari remekül fordul rá a kapura, a kecsegtető helyzetben azonban fölé bombáz. Három perc múlva a vendégek állnak közel a gólszerzéshez, Creț jól helyezett lövését Bordás bravúrral menti! A 69. percben Majzik passzol nagyon jól az érkező Bajkónak, aki közelről egy védőbe rúgja. Nem sokkal később Magyari szép átvétele után betör a tizenhatosba, lövését a kolozsváriak tapasztalt kapusa megfogja.

A 75. percben Bajkó küzd a labdáért és miután a kapu előtt elesik, a játékvezető büntetőt ítél. A döntést heves kolozsvári tiltakozás követi, végül Nemes Milán áll oda, hogy elvégezze a büntetőt, de lövését Filip Lăzăreanu megfogja!

fkcsikszereda-kolozsvarisanatatea-pnt-009

Öt perccel a rendes játékidő vége előtt Majzik kapáslövését is kivédi Lăzăreanu, az eredmény nem változik és a csíkiak, ha nehezen is, de megszerzik a három pontot!

FK Csíkszereda - Kolozsvári Sănătatea 1:0 (0:0)

Gólszerző: Bajkó Barna (53.)

fkcsikszereda-kolozsvarisanatatea-pnt-011

FK Csíkszereda: Bordás Dániel - Majzik Adrián, Csürös Attila, Slobodan Lalic, Nemes Milán, Casiadi Bakó Soma, Veres Szilárd (Eder González 77.), Nagy Zsolt, Soufiane Jebari (Berde István 79.), Magyari Szilárd (Solymosy Lehel 88.), Bajkó Barna (Hodgyai László 77.).

Valentin Suciu vezetőedző nyilatkozata:

"Tudtuk, hogy nagyon jó csapat ellen játszunk, amelynek tapasztalt játékosai vannak, akik rengeteg első osztályú mérkőzést játszottak már karrierjük során. Erre fel voltunk készülve, de azt nem értettem meg, hogy miért játszottunk az első félidőben annyira görcsösen. Sikerült több helyzetet is kialakítanunk, de sajnos nem rúgtuk be. Szerencsére egyszer azért sikerült bevenni az ellenfél kapuját és ha a pulzusunk fent is volt egészen a mérkőzés végéig, a három pontot itthon tartottuk!"

Köszönet a fotókért: Pinti Attila / Székelyhon



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza