Nem sikerült a pontszerzés

Nem sikerült a pontszerzés

A pontszerzés reményében utazott Kolozsvárra az FK Csíkszereda Elit Ligás csapata.

Purguly Árpád legényei hiába vezettek félidőben két góllal, a házigazdák kiegyenlítettek, majd megfordították az eredményt.

Elit Liga U19:

Kolozsvári CFR 1907 – FK Csíkszereda 4:2 (0:2)

Gólszerzők: Barta, Zsombori.

Kiállítva: Márton (72.)

30850219_1915797025162017_585256808_o

FK Csíkszereda U19: Bencze – Berkeczi, Márton, Aszalos, Papp, Zsombori, Simó, Pál, Bara Levente, Barta, Bara László. Cserék: Molnár, Jakab, Dobos, Tamás, Tóásó, Suciu, Máthis.

Purguly Árpád vezetőedző nyilatkozata:

„Az első félidei szervezett és fegyelmezett játékunknak köszönhetően, elérhető közelségbe került a győzelem. A második félidőben nem tudtunk úgy frissíteni, mint ellenfelünk, ráadásul még emberhátrányba is kerültünk. A cserék közti különbség és emberhátrány megpecsételte sorsunkat. A csapat jó úton halad, bebizonyítottuk, hogy tudunk szervezetten és fegyelmezetten játszani és küzdeni, de sajnálom, hogy nem tudtunk teljes kerettel résztvenni ezen a sorsdöntő mérkőzésen. Nem marad más hátra, mint szurkolnunk a felnőtt csapatnak a rendkívül fontos esti mérkőzéshez, melyhez két stabil játékosunkat elvitték, reméljük nélkülözhetetlen jelenlétükkel és játékukkal hozzásegítik a csapatot a győzelemhez és a feljutáshoz! Hajrá FK!”



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza