Női Elitliga U15 | Kikaptak, de csoportelsők a lányok

Női Elitliga U15 | Kikaptak, de csoportelsők a lányok

Bár kétgólos vereséget szenvedett női U15-ös, elitligás csapatunk az FC Botoșani vendégeként pénteken délben, de összesítésben megnyerte csoportját és készülhet a június 3-4-i, csíkszeredai négyes döntőre.

Azzal a tudattal léphettek pályára Portik Helga és Szőcs Renáta tanítványai pénteken, hogy amennyiben nem kapnak ki háromnál több góllal, megnyerik az 1. számú csoportot és az előző szezont követően újra a bajnokság négyes döntőjében szerepelhetnek (igaz, akkor még nem Elit Ligának hívták a pontvadászatot). A lányok elérték a célt, hiába bizonyult két találattal jobbnak a házigazda, az FK megnyerte a csoportját.

A lányok teljesítményükkel kivívták a június 3-4-én, Csíkszeredában rendezendő négyes döntőn való részvételt. Ellenfeleik a tavalyi győztes, Temesvári Politehnica, a Kolozsvári LPS és a Bukaresti Dream Team együttesei lesznek. A találkozó lefújását követően Portik Helga vezetőedző értékelte a mérkőzést honlapunknak:

"Nagy lendülettel kezdtük a mérkőzést. Voltak helyzeteink, de nem tudtuk gólra váltani. A lányok óriásit harcoltak, végig az lebegett előttük, hogy tovább kell jutni. Sokszor próbált megállítani minket az ellenfél, de nem hagytuk magunkat, mentünk tovább. Mindenki mindent megtett, hogy nyerni tudjunk. Ma ez nem úgy alakult. Mi a célunkat elértük, mert továbbjutottunk a legjobb négy csapat közé. Nagyon büszke vagyok a lányokra, nagyszerű csapatunk van! Megérdemeltük a továbbjutást. Ma ünneplünk, majd megyünk tovább és készülünk a fináléra".

Női Elitliga U15, 1. csoport, alapszakasz 12. forduló
FC Botoșani – FK Csíkszereda 2–0 (0–0)

Bucecea, Sportbázis
Gólszerzők: Lionte Anastasia (42.), Fitzinger Raluca (55.)
FC Botoșani: Romaniuc Andra – Ciocan Florentina, Mihai Iulia (Cococariu Ioana Medea, 33.), Onofrei Enima, Ursache Ilaria, Lionte Anastasia, Simionceanu Melisa, Viniarchi Narcisa (Bădărău Patrisia, 51.), Buche Georgiana, Gorgan Ana Maria, Fitzinger Raluca Vezetőedző: Anghel Mihai
FK Csíkszereda: Trinfuj Boglárka – Daradics Boglárka (Gáll Boglárka, 36.), Fülöp Boglárka, Pintea Scurțu Denisa Ana Maria, Zanoagă Alexia-Georgiana, Hunyadi Brigitta, Benedek Kincső, Tănase Dorina, Lőrincz Kitti, Eros Teodora, Cseke Melánia (Kádár Noémi, 34.) Vezetőedző: Portik Helga

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza