Női Liga 1 | A trónkövetelő Bukaresti Carmen következik

Női Liga 1 | A trónkövetelő Bukaresti Carmen következik

A téli átigazolási időszakban alaposan megerősített, nem kevesebb, mint hét új játékost igazoló, az előző fordulóban kolozsvári bravúrgyőzelmet arató Bukaresti Carmen vendégeként folytatja a play-off küzdelmeit Liga 1-es, női csapatunk.

A negyedik játéknapjához érkezett a női Liga 1-es bajnokság felsőházi rájátszása. Az FK-s lányok Giurgiuban, a Bukaresti Carmen vendégeként lépnek pályára szombaton délután. Ellenfelünk a felsőház fordulói során nyomatékosította, hogy mindenképpen a dobogót célozza meg, és a lehető legfényesebb medált szeretné bezsebelni. Ezt bizonyítandó előbb a Temesvári Politehnicával játszottak szoros mérkőzést, amelyen kétgólos előnyről kaptak ki, majd a Banat Girls elleni kötelező győzelmet egy bravúros, kolozsvári diadallal fejelték meg.

Új edző, új játékosok

Az FK-hoz hasonlóan piros-fekete színekben játszó Carmen új vezetőedzővel és nem kevesebb, mint hét (!) új játékossal erősített a téli pihenő során. A kispadra Sârghe-Simes Raluca Monica érkezett, aki játékosként a Kolozsvári Clujana és a Kolozsvári Olimpia színeiben összesen nyolc bajnoki trófeát nyert és negyven alkalommal pályára lépett az UEFA Női Bajnokok Ligájában is.

Az új játékosok közül érdemes kiemelni a portugál Catarina Realista középpályást, aki a Serie A-s US Sassuolo együttesétől érkezett, Oksana Zheleznyakot, a kazah válogatott első számú hálóőrét, vagy éppen Paulina Sarkanitét, aki hatszoros litván bajnok az FC Gintrával, a litván válogatott  középpályása. De nem kevésbé értékes játékos a brazil Isabelle Mistica, vagy Daniela Preda, az egyik legígéretesebb román, U19-es játékos sem, akit a Fair Play Bukarestből igazoltak. Végül, de nem utolsó sorban, érkezett még Bawm Lung Galau, és a guyanai válogatott kapus, Raven Edwards-Dowdall is, aki guyanai-kanadai kettős állampolgár.

Tartani a jó formát

Szombati házigazdánk vélhetően folytatni szeretné a felzárkózást a két favorit mögött. Ehhez azonban minden bizonnyal Kollár Péter lányainak is lesz egy-két szava. A magyarországi szakember nagyszerű győzelemmel mutatkozott be az FK kispadján, az előző fordulóban, hazai pályán esélyt sem adtunk a Székelyudvarhelyi Vasas Feminának. A múlt vasárnap mutatott játékkal biztosan lesz keresnivalónk Giurgiuban is. Ezúttal a csapat segítségére lehet a múlt héten válogatott-beli elfoglaltsága miatt távol levő Fülöp Boglárka is.

Számunkra minden bizonnyal a negyedik hely megtartása lehet a legfőbb célkitűzés, ehhez viszont szorgosan gyűjtögetnünk kell a pontokat, hiszen a bennünket üldöző Banat Girls mindössze egy-, a hatodik Vasas Femina pedig öt ponttal van lemaradva mögöttünk. A Carmennel a bajnokság alapszakaszának hatodik fordulójában találkoztunk Giurgiuban. Akkor kétgólos hazai siker született, a bukarestiek két, egymás után berámolt, második félidei góllal tartották otthon a három pontot.

Női Liga 1., play-off, 4. forduló
2023. április 1. szombat
11 óra Banat Girls – Kolozsvári Universitatea FC
13 óra Temesvári Politehnica – Vasas Femina FC
Az állás:
1. Temesvári Politehnica                   42 pont
2. Kolozsvári Universitatea FC          36
3. Bukaresti Carmen                           33
4. FK Csíkszereda                              22
5. Banat Girls                                     21
6. Vasas Femina FC                           17

Az FK találkozója szombaton, 15 órakor kezdődik a giugiu-i Marin Anastasovici Stadionban. A mérkőzést élőben közvetítik a frf.tv oldalon. Szurkoljunk együtt a lányoknak! Hajrá, FK! Hajrá, Székelyföld!

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza