Női Liga 1 | A végén csattant az ostor

Női Liga 1 | A végén csattant az ostor

Mindkét játékrész hajrájában betalált felnőtt női csapatunk a Székelyudvarhelyi Vasas Femina elleni székely rangadón, amire csak egyszer tudtak válaszolni a házigazdák. Újonc csapatunk a győzelemmel bebiztosította a negyedik helyezését a bajnokságban.

Szép számú közönség gyűlt össze a székelyudvarhelyi Sétatéri stadion lelátóin felnőtt női csapatunk vendégjátékára. A hazai szurkolókat minden bizonnyal fűtötte a visszavágás vágya a bajnokság alapszakaszában elszenvedett 4–0-s, csíkszeredai vereségért. Ugyanígy a házigazda csapat is bizonyára azzal a reménnyel lépett pályára, hogy feljebb kapaszkodhatnak még a tabellán, ugyanis a felsőházi rájátszás sereghajtói az udvarhelyi lányok. Nem lehetett csapatunk segítségére a Temesvár ellen kiállított Tankó Réka és a sérült Balázs Eszter, akik a lelátóról szorítottak társaiknak.

A találkozó Mezőssy Melánia helyzetével és Nyéki Anna sárga lapjával indult. A 17. percben a szívükhöz kaptak a piros-feketék hívei, ziccerben vezethették Salamon Szidóniára a labdát a hazai támadók, ám kapuvédőnk megoldotta a helyzetet. A 24. percben újra Mezőssy került helyzetbe, de nem tudta átjátszani Orazbekovát. A szünethez közeledve Szőke Eszter félmagas lövését jegyezhettük fel. Hogy ne ez a momentum legyen a félidő utolsó emlékezetes megmozdulása, arról Szentes Szabina és Fülöp Boglárka gondoskodott. Előbbi futott el remekül a jobb szélen, az alapvonal közeléből beadott labdájára Fülöp Boglárka érkezett remekül és gyönyörűen lőtte ki a hosszú felső sarkot (0–1).

Minden jó, ha jó a vége

Szünet után hamar egalizált a Vasas. Mitri Rita volt erőszakos, Bartalis Barbara nem tudott felszabadítani és az udvarhelyi támadó kihasználta a lehetőséget (1–1). Kevés gólhelyzetet, ám annál nagyobb küzdelmet láthatott a közönség. A kevés lehetőségből több adódott lányaink előtt, ám sem Mezőssy Melánia, sem Szőke Eszter nem találta az utat a kapuhoz. Fülöp Boglárka a 77. percben közel volt a duplázáshoz, ám a hazai kapus a helyén volt. Az i-re a pontot a lefújás előtti percben Mezőssy Melánia tette fel, aki remek, léc alá tartó lövésével eldöntötte a mérkőzést (1–2). A lányok nagyszerű győzelmükkel, két fordulóval a bajnokság vége előtt bebiztosították a negyedik helyezésüket.

Női Liga 1, play-off 8. forduló
Székelyudvarhelyi Vasas Femina – FK Csíkszereda 1–2 (0–1)

Székelyudvarhely, Sétatéri stadion 300 néző
Gólszerzők: Mitri Rita (51.), ill. Fülöp Boglárka (43.), Mezőssy Melánia (89.)
Sárga lap: Nyéki Anna (3.), Berkeczi Emőke (31.), Szentes Szabina (66.)
Vasas: Orazbekova Aruzhan – Hodor Mária Magdolna, Molnár Andrea, Priscila Cristina, Zănoagă Aura Geanina, Godra Anett, Orbán Aranka, Tóth Györgyi (Sólyom Henrietta, 72.), Maria Luiza Ferreira, Horváth Anita (Tóásó Petra Cristina, 84.), Mitri Rita Vezetőedző: Mihálykó Levente
FK Csíkszereda: Salamon Szidónia – Szentes Szabina, Berkeczi Emőke (Györgyicze Réka, 55.), Bartalis Barbara, Albu Erika, Nyéki Anna, Horváth Luca (Abos Bianka, 85.), Antal Anita, Szőke Eszter, Fülöp Boglárka (Részeg Beáta, 88.), Mezőssy Melánia (Péter Alexandra, 88.) Vezetőedző: Kollár Péter

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza