Női Liga 1 | Két dupla, három pont

Női Liga 1 | Két dupla, három pont

Megszületett első osztályú női csapatunk első idegenbeli győzelme. Albu László tanítványai a Bukaresti Fair Play vendégeként arattak négygólos győzelmet. Nyéki Anna és Balázs Eszter duplázott.

Kiegyenlített első perceket hozott a találkozó, először a hazaiak jutottak el szögletrúgásig, majd a 10. percben, az első sarokrúgásunk után megszereztük a vezetést. Nem adták könnyen magukat a fővárosiak, az első 12 percben háromszor is szögletből ívelhettek be. Érdekesség, hogy az első tíz percben négy kapu felé tartó próbálkozást jegyezhettünk fel, míg a további időben szünetig összesen hatot, az utolsó negyed órában egyet sem. A szögletek kiharcolásában viszont mindkét csapat jeleskedett, a vendéglátók hatot, mi ötöt rúghattunk az első játékrészben

Jól kezdtük a második félidőt, két perc elteltével, a hetedik szögletrúgásunk után megdupláztuk az előnyünket. A lefújás előtt fél órával pedig érkezett a harmadik piros-fekete találat, a 82. percben pedig a negyedik is. A vége előtt négy perccel a hazaiak is megrázták magukat és szépítettek. A ráadás ötödik percében született ötödik gólunkkal pedig feltettük az i-re a pontot.

Mindenki odatette magát

A lefújást követően Albu László vezetőedző foglalta össze a mérkőzés alakulását.

„A héten azt gyakoroltuk, hogy az ellenfelet a saját térfelén letámadva ne engedjük kibontakozni és labdaszerzésből próbáljunk gyors ellentámadásokat indítani. Ezt próbáltuk a találkozón is megvalósítani. Ellenfelünk nem sokat építkezett, játékukat három gyors játékosukra alapozták. Őket ki tudtuk iktatni. A 10. percben szép összjáték után szereztük meg a vezetést, Balázs Eszter adott jó passzt Nyéki Annának, aki nagy gólt lőtt a léc alá. Továbbra is uraltuk a játékot, a hazaiak csak szögletig jutottak el, egyszer kellett Salamon Szidinek hárítani. Mély talajú, vizes, sáros pályán játszottunk, nagyon csúszós volt a játéktér. Ilyen körülmények között is helyzeteket dolgoztunk ki, több ziccert kihagytunk a szünetig.

A második félidő elején ismét Balázs Eszter játszott össze Nyéki Annával, ő pedig 16 méterről a hosszú sarokba lőtt. A védelmünk jól zárt, az egész csapat jól teljesített ezen a mérkőzésen, a cserék is jól szálltak be. A felálláson is változtattam, Szőke Eszter felkerült szélső támadónak, Balázs Eszter ék pozícióba és Részeg Beáta volt a másik szélső támadó. Jól működött a támadójátékunk.

Kapufák, kipattanók

Balázs Eszter szerezte a harmadik gólt Mezőssy Melánia indításából. A 82. percben Albu Erika hatalmas kapufája után a kipattanót Balázs Eszter lőtte be, ez volt a negyedik találatunk. Egy kisebb hibát követően ők is gólt tudtak szerezni, majd a hosszabbításban szabadrúgásból Antal Anita találta el 30 méterről a felső kapufát. A kipattanó labdát Mezőssy Melánia sodorta a hálóba.

Meg vagyok elégedve a lányok teljesítményével. Mindenki odatette magát, érezték a meccs tétjének a súlyát, hogy nagyon fontos ez a három pont a felsőház elérése érdekében. A jövő héten nagyon kemény mérkőzés vár ránk a Banat Girls ellen. Egy győzelemmel a negyedik helyen tudnánk bejutni a rájátszásba. Maximálisan készülünk a vasárnapi játékra” – összegzett a szakvezető.

Női liga 1., alapszakasz 10. forduló
Bukaresti Fair Play FC – FK Csíkszereda 1–5 (0–1)

Crevedia
Vezette: Motan Mihai, asszisztensek: Țuțuianu Cătălin, Mocanu Florin Aurelian (mindhárman Târgovişte)
Az FK gólszerzői: Nyéki Anna (10. és 47.), Balázs Eszter 60. és 82.), Mezőssy Melánia (90+2.)
Sárga lap: (90+1.)
FK Csíkszereda: Salamon Szidónia – Szentes Szabina (Nagy Noémi, 84.), Berkeczi Emőke (Simon Mónika, 84.), Horváth Luca, Albu Erika, Nyéki Anna, Antal Anita, Szőke Eszter, Balázs Eszter (Péter Alexandra, 84.), Abos Bianka (Részeg Beáta, 30.), Györgyicze Réka (Mezőssy Melánia, 50.) Vezetőedző: Albu László

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza