Női Liga 1 | Magabiztosan vitte el a három pontot a Temesvár

Női Liga 1 | Magabiztosan vitte el a három pontot a Temesvár

Nem sikerült megismételnie első osztályú, női csapatunknak az egy héttel ezelőtti, Kolozsvár ellen mutatott remek produkciót és nagy arányú vereséget szenvedtünk a bajnokságot vezető Temesvári Politehnica együttesétől szombaton kora délután.

Nagyszerű mérkőzést játszott liga 1-es női csapatunk egy héttel ezelőtt a bajnoki címvédő Kolozsvári U Olimpia ellen. A Sportparkba kilátogató nézők hasonló produkcióra számítottak a trónkövetelő, listavezető Temesvári Politehnica ellen is. A reményeket igyekezett hamar letörni a látogató együttes, mire felocsúdtunk, kétgólos előnyt dolgoztak ki a lila-fehérek. Már a második percben ziccerbe kerültek a vendégek, Bartalis Barbara mentett nagyot a gólvonalról. Az 5. percben Balázs Eszter próbálkozott egy távoli emeléssel, azonban fölé szállt a labda. A 7. percben Tankó Réka mutatott be nagy védést egy léc alá tartó lövésnél. A helyzetet követő szöglet után Nikolina Cakovic fejelt a kapu jobb oldalába (0–1). A 10. percben Ienovan Larisa Bianca tört be a 16-osunkra és kisodródva mintegy 6 méterről Tankó Réka alatt belőtte a második vendéggólt (0–2).

A 13. percben Antal Anita 17 méterről megeresztett lövése alig ment mellé, majd Bartalis Barbara 25 méteres szabadrúgását fogta a vendégek kapusa. A félidő további részében is dominált a fizikálisan rendkívül jól felkészített vendégcsapat, Tankó Rékának több alkalommal kellett közbeavatkoznia. A szünet előtt megszületett a harmadik vendég találat, a 16-osunk vonalánál remek labdát kapó Nikolina Cakovic duplázott (0–3).

Emberhátrányban fejeztük be

A második játékrész elején is betaláltak a vendégek. Jivan Anda húzott befelé a tizenhatosunk előterében, és adott remek labdát a jól érkező Ienovan Larisa Biancának, aki szintén a második gólját szerezte (0–4). Az utolsó fél órára cserékkel igyekezett frissíteni vezetőedzőnk, Kollár Péter, érkezett Györgyicze Réka és Berkeczi Emőke, Fülöp Boglárka és Mezőssy Melánia helyett. A 64. percben Tankó Réka piros lapot érően állította meg a 16-oson kívül Cakovicot, így emberhátrányba kerültünk. Ennek nyomán Horváth Luca hagyta el a pályát és érkezett Balog Boglárka a kapuba. A megítélt szabadrúgásból Teodora Meluță a jobb alsó sarokba lőtt (0–5). A 78. percben egy labdavesztés után Roșie Genoveva lőtt nagy gólt mintegy 18 méterről (0–6). A 81. percben Balog Boglárka mentett nagyot egy szabadrúgást követően, majd Bartalis Barbara célozta meg szintén szabadrúgásból Câmpean Sara kapuját, aki szögletre mentette a léc alá tartó labdát. A végeredményt Clara Roșu állította be 15 méteres pattogós lövésével, amely a bal alsó sarokban kötött ki (0–7). A 87. percben Antal Anita félpályás próbálkozását jegyezhettük még fel, zárásként Balog Boglárka védett nagyot látványos vetődéssel.

A két csapat összecsapása ugyanolyan eredménnyel zárult, mint az alapszakaszban lejátszott hazai mérkőzésünk.

Női Liga 1, play-off, 7. forduló
FK Csíkszereda – Temesvári Politehnica 0–7 (0–3)

Csíkszereda, Sportpark
Vezette: Ștef Claudiu, asszisztensek: Sîncrăian Andrei, Cozma Alexandru (mindhárman Marosvásárhely)
Gólszerzők: Nikolina Cakovic (7. és 45.), Ienovan Larisa Bianca (10. és 54.), Teodora Meluță (66.), Roșie Genoveva (78.), Clara Roșu (87.)
Sárga lap: Bratu Antonia (68.)
Kiállítva: Tankó Réka (64.)
FK Csíkszereda: Tankó Réka – Albu Erika, Bartalis Barbara, Nyéki Anna, Szentes Szabina – Antal Anita, Horváth Luca (Balog Boglárka, 65.), Szőke Eszter, Fülöp Boglárka (Györgyicze Réka, 63.), Mezőssy Melánia (Berkeczi Emőke, 63.) – Balázs Eszter (Eros Teodora, 73.) Vezetőedző: Kollár Péter
Temesvár: Câmpean Sara Georgiana – Codrescu Cristina Savetuca, Meluța Teodora, Ancaș Florentina Nicoleta, Cakovic Nikolina, Kurya Nikoleta, Jivan Anda Gabriela, Ienovan Larisa Bianca, Sucilă Cristina Elena, Mirea Roxana Elena, Brațu Antonia Vezetőedző: Albon Mirel

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza