Papolc nem volt ellenfél



Nem történt meglepetés a Románia-kupa első fordulójában: az FK Csíkszereda hazai pályán négy góllal verte a Popolc FC-t. A csíki csapat pár hónappal ezelőtt hat góllal nyert a harmadik liga hatos csoportjának 10. helyezettje ellen. Ezúttal viszont öt – tavaly még – U18-as játékos is szóhoz jutott a csapatban. A megszokottal ellentétben a találkozót a sportcsarnok melletti műgyepes pályán játszották, mivel a füves pálya felújítás alatt áll. A pálya kisebb méretei a vendégeknek kedveztek, akik a kapu előtt tömörülve egy ideig még bírták a hazai rohamokat. Az első percektől látszott már, hogy a két csapat nincs egy szinten. A hazai fölény végül a 23. percben érett góllá. Ekkor Gliga kapott egy remek indítást és a jobboldalon elrobogott. Kicselezte ellenfelét majd a rövid alsóba lőtte a játékszert, megszerezve a vezetést a csíki csapatnak. A folytatásban nem változott a játék képe, de a hazai gólok nem akartak jönni. A félidő hajrájához közeledve két óriási vendég helyzetet jegyezhettünk fel. Előbb Capatana lőtt kapufát szabadrúgásból, majd Todarescu baltázott el egy ziccert. A térfélcserét követően feljavult az FK, nem engedték kibontakozni ellenfelüket. Sorra jöttek is a helyzetek, nagyobbaknál nagyobbak. A helyzetek végül góllá is értek. Bajkó Barna duplázni tudott, közte Gergely Tibor is gólt szerzett. A találkozó legszebb pillanata Bajkó nevéhez fűződik, aki második találatát sarokkal szerezte. A második fordulóban az FK újfent harmadik ligás csapatot fog kapni. A sorsolás, illetve a találkozó egy későbbi időpontban történik meg. Románia-kupa, 1. forduló FK Csíkszereda – Papolc FC 4–0 (1–0) FK Csíkszereda: Demsa Cristian – Tóth Tibor, Magirescu Emil, Székely Ervin, Sándor Levente – Gliga Cristian, Ilyés Róbert (Tankó Előd, 70.), Csűrös Attila, Vrabie Adrian (Fodor Tamás, 55.) – Bajkó Barna, Tankó Levente (Gergely Tibor, 60.). Cserék: Dávis Norbert, Homos Paul. Edző: Ilyés Róbert és Albu László. Papolc FC: Avram Dumitru – Sütő Attila, David Ioan, Todarescu Daniel, Madularea Georgian – Tufar Daniel, Stana Robert, Capatana Cosmin, Sandei Silviu – Voicu Cristian, Streta Marian. Cserék: Manole Daniel, Rusandu Adrian. Gólszerzők: Gliga Cristian (23.), Bajkó Barna (62., 89.), Gergely Tibor (73.).


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza