Puskás Ferencre emlékeztünk

Puskás Ferencre emlékeztünk

Születésének 94. évfordulóján Puskás Ferencre a valaha volt legnagyobb magyar labdarúgóra emlékeztünk.

Ráduly Annamária tanulmányi igazgató kezdeményezésére Puskás estet tartottunk fiataljainknak, hogy jobban megismerjék a legendát, aki Magyarország és Spanyolország büszkesége volt, Görögország kedvence és milliók példaképe. Az Aranycsapat kapitányáról Szép Zoltán klubunk sajtóreferense tartott képes-filmes előadást, melyben nemcsak a Puskás által felállított rekordokról esett szó, hanem számtalan anekdota is elhangzott. Az előadást követően Szász Csilla nevelő, kvíz játékkal rukkolt elő, mely során akadémistáink csapatokba verődve kellett válaszoljanak a Puskás Ferenccel kapcsolatos kérdésekre illetve egy szurkolói dalt is kellett írjanak. A helyes válaszokat díjakkal jutalmaztuk illetve a győztes csapat (U19) tagjai Puskás feliratú polókat kaptak.





Puskás Ferenc a Kispesttel öt bajnoki és négy gólkirályi címet, a válogatott csapatkapitányaként pedig olimpiai aranyérmet és világbajnoki ezüstérmet nyert. 1953 novemberében kétszer talált be a híres 6:3-on a Wembley Stadionban. 349 magyar bajnoki mérkőzésen 358 gólt ért el, míg a válogatottban 85 találkozón 84-szer volt eredményes. A Real Madridnál is négyszer lett spanyol gólkirály (hatszor bajnok), az 1960-as BEK-döntőben négyszer, két évvel később háromszor talált be, ezekben az években nem akadt nála jobb góllövő a legrangosabb sorozatban. Edzőként is BEK-döntőbe vezette a görög Panathinaikoszt. Nevét nemcsak a nemzeti stadion és a Puskás Akadémia őrzi, hanem az év legszebb gólja is a FIFA-nál az ő nevét viseli.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza