Rajtol a női másodosztály

Rajtol a női másodosztály

Hosszas várakozás és bizonytalanság után elrajtol a női labdarúgó második liga - döntötte el a Román Labdarúgó Szövetség.

Az FK Csíkszereda a második csoportba került, ellenfelei a Kolozsvári Universitatea Olimpia 2, a Szörényvári Atletic Drobeta, a Kolozsvári Olimpic Star és a Marosvásárhelyi Ladies. Albu László együttese hazai pályán kezdi meg szereplését a második ligában, az első fordulóban a Marosvásárhelyi Ladies lesz az ellenfél. November 18-án Szörényváron lépnek pályára a piros-feketék, majd 22-én hazai pályán fogadják az Olimpic Start, 25-én pedig a Kolozsvári Universitatea Olimpia 2 otthonában lépnek pályára. Tavasszal a tervek szerint még 8 mérkőzés vár a csapatokra.

Albu László vezetőedző elmondta:

"Mindenki nagyon várja a rajtot, hisz tavaly óta nem játszottunk hivatalos mérkőzést. A lányok lelkiismeretesen készültek és szeretnének bizonyítani is. Elsősorban az a célkitűzésünk, hogy tisztességgel helyt álljunk, de amennyiben lehetőség nyílik jobb dolgokat is elérni, akkor megpróbáljuk azt is. Ismerjük a csapatokat, itt az erdélyi csoportban én a Kolozsvári Olimpiat látom keményebb és nehezebb ellenfélnek, hisz első csapatuk országos bajnok. De, amennyiben figyelmesek vagyunk és teljes a létszám, akkor szerintem egyenlő ellenfelei leszünk bárkinek."

A Román Labdarúgó Szövetség döntése értelmében minden csoportgyőztes, illetve a harmadik csoport második helyezettje bejut a rájátszásba, ahonnan a két legjobb feljut az első ligába. A 2020-2021-es idényben nem lesz kieső, csak abban az esetben, ha egy csapat egyetlen mérkőzést sem tud lejátszani.

Az FK Csíkszereda - Marosvásárhelyi Ladies mérkőzés november 15-én 11 órakor kezdődik.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza