Rangos kupa Brassóban



Nemzetközi szinten is jegyzett utánpótlás-labdarúgótornára készül az FK Csíkszereda több korosztályos csapata is. A gyerekek pénteken, február hatodikán már pályára is lépnek. Félévközi vakáció van ezen a héten, így az FK Csíkszereda több korosztálya is napi többszöri edzéssel készülhet a brassói Indoor Kupára. Az immár hatodjára megrendezett eseményre a csíkszeredai focisok következő korosztályos alakulatai neveztek be: U7 (2008-ban születettek), U9 (2006-ban születettek, két csapattal); U11 (2004-ben születettek); U12 (2003-ban születettek). Incze Tibor: készülünk „A 2008-ban születettek már pénteken három meccset játszanak, másnap pedig kettőt. A 2006-ban születettek szombaton lépnek pályára. Nagyon készülünk a kupára, ezért a vakáció hetét edzésekkel töltjük: a 2006-ban született focisaimnak délelőttönként fizikai edzéseket, délutánonként pedig technikai edzéseket tartok. Örülök annak, hogy mind a tizenhat focista részt vett az edzéseken, komolyan veszik a felkészülést” – tudtuk meg Incze Tibor edzőtől. Az U7-esek mérkőzései A legkisebbek pénteken 13 órakor kezdik meg a szereplést az Indoor Kupán: rögtön egy ismerős csapattal, a Székelyudvarhelyi AFC egyes számú csapatával találkoznak. A következő meccsüket, délután három órától a brassói ACS Tâmpa Blue nevű csapattal játsszák, majd még aznap délután ötkor találkoznak a brăilai Stars alakulatával. Ezután a gyerekek hazautaznak Csíkszeredába, másnap pedig vissza Brassóba, ahol további két mérkőzésük lesz: 13.20-kor az FC Bentával, 16 órától pedig a Prosport Roșu nevű gárdával mérik össze erejüket. Az U9-esek meccsei A 2006-ban születettek két csapattal vesznek részt a tornán, ők szombaton 3-3 mérkőzést játszanak. Íme az ellenfelek, illetve a csoportmeccsek időpontjai: szombaton 9.10: FK1 – ACS Tâmpa White; 9.45: FK2 –  ACS  Tâmpa Blue; 11 óra: FK 2 – Kolozsvári Luceafărul 1; 11.45: FK1 – Prosport Foksány; 14: FK2 – Sepsi OSK; 14.40: FK1 – Sepsiszentgyörgyi Jövő. Az U11-es és az U12-es csapatok február végén játsszák a csoportmeccseiket.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza