Rokupa | Szünet előtti kupacsörték

Rokupa | Szünet előtti kupacsörték

Bár a bajnoki küzdelmek márciusig téli álomra hajtották fejüket, még egy-egy kupatalálkozó vár Ifiligás és U17-es csapatunkra. Szerdán mindkét gárda hazai környezetben fogadja a Brassói Kids Tâmpa együttesét.

Vereséggel kezdte szereplését a Románia Kupa nyugati, B jelű csoportjában Ifjúsági Ligás csapatunk. Az FC Argeş elleni november 9-i találkozón semmi nem jött össze, még büntetőből sem sikerült a gólszerzés.

Szerdai ellenfelünk, a Brassói Kids Tâmpa szintén vereséggel indította a kupaküzdelmeket. A Cenk-alattiak egy 8–4-es pofonba szaladtak bele a Kolozsvári Universitatea otthonában. Mindkét csapatnak van tehát javítani valója. Az sem mellékes természetesen, hogy milyen szájízzel megyünk el a hosszú téli pihenőre, hiszen a kupában február 26-án, a bajnokságban március 19-én lépnek pályára legközelebb ifiligásaink.

A bajnokságban mi nyertünk

Az egymás elleni idei egyetlen bajnoki mérkőzés számunkra lehet kellemesebb emlék. Bő egy hónappal ezelőtt Sebestyén Botond duplájával és Fazakas Henrik hajrában szerzett találatával 3–1-re legyőztük a barcaságiakat.

A csapat vezetőedzője, Ubrankovics Zoltán a hétvégi, FC Argeş elleni vesztes bajnoki utáni értékelésében a kupa-találkozóra is kitért.

„Szomorúak vagyunk, mert az ellenfél győzelme a játék képe alapján nem valóságos. Így nem maradt más, mint hogy a szerdai kupamérkőzésen kozmetikázzuk az őszünket és a befektetett munkának megfelelően sikerrel zárjuk le az őszi szezont és dolgozzunk tovább, hogy tavasszal ezeket a helyzeteket ne csak kialakítsuk, hanem értékesítsük is” – tekintett előre szakvezetőnk.

A találkozó szerdán 12.00 órakor kezdődik a Márton Áron Gimnázium mögötti műfüves pályán, szeretettel várjuk kedves Szurkolóinkat. Hajrá, FK! Hajrá, Székelyföld!

Megerősíteni az első helyet

Ami nem jött össze ifiligásainknak, sikerült U17-es Elitligás csapatunknak, akik elhozták a három pontot az FC Argeş ellen az első kupa-csoportmeccsen. Benkó Tihamér legénysége magabiztos játékkal, négygólos különbséggel tette le a névjegyét és bizakodva várhatja a szerdai Brassói Kids Tâmpa elleni összecsapást. Bizakodásra adhat okot az is, hogy a látogatókat az októberi bajnoki mérkőzésünkön 3–0-ra múltuk felül. A cél nem lehet más, mint megerősíteni vezető helyünket a kupa nyugati szériájának B csoportjában. A kupameccs után U17-es csapatunk is hosszabb pihenőre vonul, a kupaküzdelmek február 26-án folytatódnak, a bajnokság tavaszi felvonása március 19-én rajtol.

A találkozó szerdán 14.00 órakor kezdődik a Márton Áron Gimnázium mögötti műfüves pályán, szeretettel várjuk kedves Szurkolóinkat. Hajrá, FK! Hajrá, Székelyföld!

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza