Rosszul küzdöttek, vereség lett a vége.



Az Elit Ligában szereplő U19-es csapatunk újabb vereségbe szaladt bele.

Nagybányai ISK - FK Csíkszereda 5:3

Gólszerzők: Antal 2, Barta.

FK Csíkszereda U19: Bencze - Aszalos, Jakab, Berkeczi, Simó (U17), Antal, Zsombori, Simó, Barta, Tóásó, Bara. Játszott még: Dobos, Becze, Molnár, Solymosy.

Purguly Árpád vezetőedző nyilatkozata:

"Igazából semmit nem tudtunk a nagybányai csapatról, túl azon, hogy egy nagyon rossz talajú pályán játszottunk, sáros volt a pályának a közepe és a mi játékunkat ez nem támogatta. Ettől függetlenül a második percben megszereztük a vezetést, aztán sajnos egy perc múlva az ellenfél egyéni hibából ki is egyenlített, majd rá tíz percre meg is fordították a mérkőzést szintén egy egyéni hibából, ami abszolút megzavarta a csapatot. Egy cserével sikerült ezt helyrehozni és a félidőt már úgy zártuk, hogy mi vezettünk 3-2-re. De, sajnos ez nem a mi napunk volt, mert utána egyéni hibák sorozata eldöntötte a mérkőzést és azt nem a mi javunkra. Nyilván, amit megbeszéltünk a félidőben azt kellett volna tartani és egy fegyelmezettebb védekezéssel meglehetett volna őrizni. Az ellenfél igazából nagy helyzetet nem dolgozott ki, csak olyan kapushibák voltak, ami gólt eredményezett és ez mattolta a csapatot. Hétközben rengeteget dolgoztunk és elemeztünk, de rá kell ébredjen a csapat minden tagja, hogy nem elég csak a hétközi munkát elvégezni, azt hétvégén alkalmazni is kell. Amit megbeszélünk és közösen elemzünk, azokat a hibákat nem lehet újra elkövetni. Úgy érzem, hogy több volt ebben a mérkőzésben, de nagyon rosszul küzdöttünk és ezt meg is mondtam a fiúknak. Nem csapatként küzdöttünk és nem hittük el, hogy az ellenfél ebből feltud állni, nyílván nem is volt benne a játékukban a gól, sajnos azt kell mondani, hogy saját magunkat vertük meg ezen a mérkőzésen."



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza