Tänzer und FC Ripensia, avagy Táncos esete a profi futballal (II)

Tänzer und FC Ripensia, avagy Táncos esete a profi futballal (II)

2021. február 27-én a Ripensiahoz látogatunk. Kedvcsinálóként időutazásra hívjuk Önöket. Rendhagyó mérkőzés felvezetőnkkel ezúttal is a XX. század húszas éveinek történéseibe merülünk. Cikkünk az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével elérhető korabeli sajtó és a szerző korábbi sporttörténeti kutatásai alapján íródott.

Magyarországon a profi futball 1928 őszén már meggyökerezett. Az erdélyiek közül, többek között Auer, Ströck, Barátky, Berkessy, Possák, Teszler, Teleky, Zemler és a Tänzer által említett Wetzer is itt volt hivatásos labdarúgó. Mindannyian válogatott szintű labdarugók. Példának okáért, az 1928. április idusán Aradon játszott és a házigazdák 4-2 (1:1) arányú győzelmével végződő Románia – Törökország mérkőzésen Teszler, Vogl, Tänzer, Wetzer, illetve Possák is pályára léptek és az első félidőben Wetzer szerezte az egyenlítő gólt.

Tänzernek a Hungária végül 5.000 pengőt és maximális fizetést ígért, de ő ennyiért nem akart profinak állni és hazautazott. Voglnak lett igaza, legalábbis egyelőre. Temesvárra visszatérve kijelentette, hogy ha az FC Ripensia nem kap játékengedélyt, akkor egyelőre visszavonul a sporttól.

A Román Sportszervezetek Szövetségének Központi Bizottmánya 1928 november végén, arra hivatkozva, hogy szabályai csakis amatőr egyesületeket ismernek el, első körben elutasította az FC Ripensia működésének engedélyezését. A profizmus meggyökerezéséhez tehát, előbb a sportágankénti önálló szakszövetségek létrejöttére volt szükség. Erre 1930. február 15-én került sor, amikor, a 18 évig működő Román Sportszervezetek Szövetsége (FSSR) megszűntével egyidőben, többek között megalakult a Román Labdarúgó Szövetség is.

Addig azonban Tänzer már máshol rúgta a labdát. 1929 elején a hírlapok a Váci Reménység igazolt játékosaként hozták, de az amatőr státusú átigazolását a román oldal megtagadta. A Ferencváros számára ez nem volt akadály, márciusban a játékossal egyezségre jutott. A Temesvári Kinizsi, a korábbi csapat jogán a kiadatás ellen erélyesen tiltakozott. Március végén a budapesti sajtóban immáron Táncos néven emlegetett fiatalember Budapesten volt, majd visszautazott Temesvárra. Május közepén jött az újabb csavar: a FSSR a játékjogot kiadta az Magyar Labdarúgó Szövetségnek és új csapatában Tänzer, alias Táncos 1929. május 17-én tréningezett először.

Számos játékos megkörnyékezése mellett, az FC Ripensia Tänzer megszerzéséért minden követ megmozgatott. Az „új profi alakulat” az első mérkőzését a király jelenlétében 1930. október 5-re hirdette, majd a bemutatkozásának időpontját október 19-re, később pedig október 26-ra halasztotta. Az utóbbi dátumon a kiszemelt ellenfél Nagyvárad volt, de ott nem alakult meg a profi csapat, így a mérkőzés elmaradt.

A „házi” bemutatkozásra végül 1930. november 3-án került sor. Az eseményre mintegy ezer néző volt kíváncsi, az ellenfél az aradi AMTE-Gloria-CFR vegyes csapata volt. Az FC Ripensia a következő összeállításban lépett pályára: Zombori – Czakó I., Czakó II. – Rehuss, Stefán, Ciolac – Dobai, Schwatz, Semmler, Kovács, Katte. A találkozó 3:2 (2:1) arányú hazai sikerrel végződött. A temesvári csapat góljait Semmler, Schwartz és Dobai szerezte. Érdekesség, hogy a mérkőzés napján az FC Ripensianak csak hét szerződött játékosa volt, éspedig: Zombori, Hoksári, Rehuss, Ciolac, Schwartz, Dobai és Semmler. Közülük Hoksári nem lépett pályára. Tehát, a csapat első mérkőzésén ötön kölcsönben szerepeltek.

Az 1905. február 7-én Temesváron született Tänzer, 1930-tól kilenc évig a Ferencváros játékosa maradt. Új csapatával háromszoros magyar bajnok, kétszeres Magyar Kupa és egyszeres Közép Európa Kupa győztes lett. A Temesvári Kinizsivel 1921 és 1927 között zsinórban hat bajnoki címet szerzett kiválóság, 1939-ben tért vissza szülővárosába. Harmincnégy éves fejjel és tíz év késéssel, az FC Ripensiaba igazolt. Összesen tizenötször volt válogatott, 1923 és 1929 között 10 alkalommal román, 1930 és 1932 között öt alkalommal a magyar csapatban. Mindkét ország színeiben egy gólt szerzett. 1974-ben a Ferencváros örökös bajnokának nyilvánították. Táncos (Tänzer) Mihály Kolozsváron hunyt el 1993. szeptember 22-én.

Ráduly Róbert Kálmán

Csíkszereda, 2021. február 22-23.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza