Három korosztályos csapat lépett pályára a mai nap folyamán. A felnőttek a Románia-kupa megyei szakaszában vitézkedett, míg az ifik az országos bajnokságban.

Az utóbbiak a Petrolul Ploiesti korosztályos gárdáit fogadták a II-es csoport 3-6. Helyéért zajló felsőházi rájátszás második fordulójában. A két csapat kemény, fordulatos mérkőzést játszott. A vezetést a hazai csapat szerezte meg, de a vendégek a szünetig egyenlítettek, majd a második félidőben a vezetést is átvették. Burus Csaba tanítványai viszont nem adták fel és az utolsó 10 percben két gólt rúgva megnyerték az összecsapást.

Az U16-os csapat szintén a Petrolul Ploiestit fogadta a középszakasz 2. fordulójában. A Jászvárosban elszenvedett 6–1-es vereséget követően Kurkó Attila csapatának kötelező volt a győzelem, ha életben akarták tartani esélyeiket az országos elődöntőbe való jutásra.
Az összecsapás első fele viszont nem úgy alakult, ahogyan azt a csapat trénere elgondolta, hiszen a vendégek egygólos előnnyel mehettek a szünetre. A második 45 percre viszont nem lehetett panasz. Az FK egy perc alatt egyenlített és vette át a vezetést. A két gyors gól pedig megtörte a vendég együttest. Innentől kezdve pedig egyértelműen egy csapat volt a pályán.

A felnőtt csapat az Udvarhely körzetiben érdekelt Malomfalva II-es csapatához látogatott a Románia-kupa megyei szakaszának 4. fordulójában. Az Ilyés Róbert edző-játékos vezette csíki csapat 21 gólos győzelmet arattot.

Eredmény, felnőttek
Malomfalvi Ifjúság II. – FK Csíkszereda 0–21 (0–10)
Gól: Bajkó Barna 5, Saim Viorel, Tóth Tibor, Gliga Cristian 3-3, Homos Paul, Szőcs László, Tankó Levente 2-2, Ilyés Róbert 1.

A további eredmények: Farkaslaka – Gyergyószentmiklós 2–7, Csekefalva – Keresztúr 4–5, Nagygalambfalva – Székelyudvarhelyi Roseal 4–0, Lövéte – Maroshévíz 2–0, Felsőboldogfalva – Csíkszépvíz 4–5, Malomfalva I. – Csíkkarcfalva 1–2, Homoródszentmárton – Gyimesfelsőlok 5–3.

Eredmények, U18
FK Csíkszereda – Petrolul Ploiesti 3–2 (1–1)
Gól: Csűrös Attila, Székely Ervin és Fodor Tamás.

A forduló másik összecsapásán: Dinamo Onesti – Astra Ploiesti 3–2.
A bajnokság állása: 1. FK Csíkszereda 15 pont, 2. Dinamo Onesti 13, 3. Petrolul Ploiesti 10, 4. Astra Ploiesti 8-

Eredmény, U16
FK Csíkszereda – Petrolul Ploiesti 5–1 (0–1)
Gól: Galea Claudiu 2, Györgyi Artúr, Gál Csaba és Gál Tamás.

A forduló másik összecsapásán: FC Botosani – CSMS Iasi 1–4.
A bajnokság állása: 1. CSMS Iasi 6 pont, 2. FC Botosani 3, 3. FK Csíkszereda 3, 4. Petrolul Ploiesti 0.