Túl a hetedik edzőmeccsen

Túl a hetedik edzőmeccsen

Hetedik felkészülési meccsét játszotta Székelyudvarhelyen második ligás csapatunk.

Valentin Suciu legénysége eredetileg Medgyesen kellett volna pályára lépjen, de mivel a Gaz Metan nem végezte el időben a koronavírus teszteket, így az SZFC ellen játszott. Ellenfelünknél több egykori akadémistánk és volt játékosunk is szerepelt, míg nálunk a kezdőcsapatban kapott lehetőséget a fiatal Szabó Andor.

A házigazda SZFC bátran kezdett és a 17. percben egy jól beívelt szögletet Gyenge a felső lécre ütött, a kipattanóra Berkeczi csapott le és közelről a hálóba lőtte: 1-0. Nem sokkal később ismét az udvarhelyiek örülhettek, Barta jól indította Szfárlit, aki egyedül vihette a kapura a labdát, és nagyjából 17 méterről a léc alá bombázott: 2-0. Csapatunk ezt követően felébredt ugyan és Pintér szépített is: 2-1. A csíki gól után ismét az egykori akadémistánk Szfárli lőhetett kapura, szerencsénkre csak az oldalhálót találta el. Szünet előtt Becze előtt adódott nagy lehetőség, de sajnos nem tudott élni vele, így az eredmény nem változott.

A második félidőben határozottabban játszottunk és amit az első félidőben Becze kihagyott, azt az 56. percben pótolta, egy centerezést követően az udvarhelyi kapuba bólintott: 2-2. Négy perccel később János a vezetést is megszerezhette volna, de lövése Bencze válláról kipattant. A 75. percben a csereként beállt Botorok is közel állt a gólhoz, de lövése elkerülte a kaput. A folytatásban Antal lövése egy védőn pattant meg, Apró pedig fölé rúgta, ahogy ez lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, Jakab élt a lehetőséggel és beállította a végeredményt.

Székelyudvarhely FC - FK Csíkszereda 3:2 (2:1)

Gólszerzők: Berkeczi (17.), Szfárli (21.), Jakab (88.), illetve Pintér (33.), Becze (56.).

FK Csíkszereda: Gyenge – Csonka, Csürös, Takács, Gergely – Marrone, János, Pintér, Kálmán, Szabó – Becze. Játszott még: Dombrády - Partene, Botorok, Palmeș, Apró, Eder, Bara, Antal, Suciu, Bauza, Intzidis.

Valentin Suciu vezetőedző:

"Az első félidőben kicsit elaludtunk, két gyerekes tévedésből kaptuk a gólokat. Utána összeszedtük magunkat, sikerült egyenlíteni is, és további helyzeteink is voltak, ami biztató. A 60. percben lecseréltem az egész csapatot, megváltozott a játék, ami egy irányba zajlott, de sajnos nem jött a gól. A harmadik udvarhelyi találatot is pontatlanságból, újabb hibából kaptuk. Hasznos teszt volt ez nekünk, van miből tanuljunk."

Csapatunk holnap 11 órakor a CSM Focsani csapata ellen játszik újabb felkészülési mérkőzést.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza