U19 RoKupa│ A CFR jön a nyolc között

U19 RoKupa│ A CFR jön a nyolc között

Bajnoki címvédő csapatunk idei kupaküzdelme a negyeddöntőhöz érkezett. Futballakadémiánk U19-es növendékei a kolozsvári vasutasok, télen megerősített gárdájával mérkőznek.

Románia Kupa U19, negyeddöntő, MÁG műgyep

2022. március 30. 12:00: FK Csíkszereda – Kolozsvári CFR

Játékvezetők: Suvar Alexandru Nicolae – Nagyszeben, Nagy Daniel – Szászmedgyes és Tocai Emeric – Küküllőalmás.

A felek jól ismerik egymást, hiszen ebben az idényben harmadszor csapnak össze. Október elején, hazai pályán a CFR ifistái diadalmaskodtak, a november végi, székelyföldi találkozó pedig eldöntetlenül ért véget.

Nemcsak az előzmények, hanem a téli igazolások alapján is iramos és látványos összecsapásra van kilátás, ugyanis – a vendégegyüttes március elején négy idegenlégióssal erősített. Orman Davis (Panama) – védő, Adjani Abdul Kader (Elefántcsontpart) – középpályás, Jah Mustapha (Gambia) és Yeboah Emmanuel (Ghána) – csatárok. Papírjaik szerint mindannyian 18-19 évesek.

Az FK táborának felkészülését az utóbbi napokban betegség hátráltatta. A múlt szerdai felnőtt csapat elleni gyakorláson, mindössze a keret fele volt hadra fogható. Azóta ugyan sokat javult a helyzet, de az influenza egyelőre nem múlt el nyomtalanul. Ürömben öröm, hogy ezúttal a felnőttekkel készülő és esetenként a Liga 2 meccsein szereplő, 2003-as születésű játékosok is bevethetők. Mind a négyen. Tudjuk, hogy nem légiósok, hanem székelyek, azt is, hogy nem most érkeztek, hanem itt születtek, de futballozni ők is tudnak. Ráadásul esetükben a születési dátumukra is mérget vehetünk.

Ráduly Róbert Kálmán

Csíkszereda, 2022. március 29.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza