Újabb győzelem, újabb három pont

Újabb győzelem, újabb három pont

Helyzetekben gazdag meccset játszottunk a Viitorul Pandurii csapatával, amelyen négy gól esett.

Három módosítást kellett eszközöljön az előző fordulóhoz képest az FK mestere, miután Csürös lesérült, Takács piros lapot kapott, Bor pedig a sárga lapok miatt nem léphetett pályára. Helyettük bekerült a kezdőbe Aszalos, Ivanovici és Bara. Jól indult a meccs számunkra már az 5. percben egy baloldali támadást követően Ivanovici remek beadásába Jelena senkitől sem zavartatva kapu fölé fejeli. Két perc múlva Szondi nagyon jól indítja Jelenát, akit a tizenhatoson belül Eftimie akaszt el és a játékvezető büntetőt ítél. A tizenegyest Petre Ivanovici végzi el, magabiztosan: 1-0.

A 12. percben Țegle távolról próbálkozik, fölé száll. Nem sokkal később egy gyors indítást követően Rus kerül ziccerbe a jobboldalon, a védelmünk lemarad róla és a tapasztalt játékos Gyenge lábai között a kapuba gurítja: 1-1.

A gólt követően Gál-Andrezly fut el a jobbszélen és beadásába Kovács fejelhet közelről, Eftimie hatalmas védést mutat be, a kipattanóra Schieb érkezik ő is ráfejeli, Dulca azonban útját állja a labdának. A 24. percben Ivanovici a tizenhatos sarkától végezhet el szabadrúgást, lövését Eftimie tornázza ki. Három perc múlva a túloldalon Țegle szabadrúgását Gyenge bravúrral hárítja. Nem sokkal később a negyedik szögletet végzik el a vendégek Acosta lövését ismét Gyenge tolja a kapu fölé. Pörgős a meccs és a 35. percben újabb gólnak örülhetünk. Kovács szemfülesen szerez labdát és megindul a kapu felé, erős lövése a hálóban köt ki: 2-1.

Hét perc múlva Gál-Andrezly növelhetné az előnyt, de a kapusba lövi. Két perccel az első félidő vége előtt szerencsénk van, egy baloldali beadást követően Rus senkitől sem zavartatva fejelhetne, de nem találja el a labdát.

Szünet után is jó ritmusban folytatódik a mérkőzés, az 52. percben Jelena kapu fölé bombáz egy ígéretes helyzetet. Két perc múlva az ellenfél is veszélyeztet, előbb Rus lövését hárítja Gyenge, majd a szögletet követően Core fejese kevéssel a kapufa mellett megy el. A túloldalon Gál-Andrezly robog el a jobbszélen, beadását Jelena közelről mellé fejeli. Alig telik el egy perc, ismét Jelena kerül helyzetbe, senkitől sem zavartatva vezetheti kapura a labdát, de ezt is fölé rúgja. A 64. percben Gál-Andrezly elcsúszva is kapura rúgja a labdát, Eftimie azonban útját állja. Öt perc múlva a vendégek próbálkoznak a balszélen, Copaci beadását Gyenge a keresztléc fölé tolja. A 72. percben Jelena sokadik helyzetét is kihagyja, nem megy ma neki, a kapu torkából sem tudja be rúgni. A helyzetet követően újabb roham következik, de Gál-Andrezly és Kovács sem tudja bepöckölni a kapuba.

A 80. perc derekán szögletet követően Gergely fejese fölé megy. Tíz perc múlva Hernando Orte Rodrigo lezárja a meccset, Kovács remekül gurítja ki a labdát a spanyolnak, aki mattolja Eftimiet.

Liga 2., 13. forduló: FK Csíkszereda - Viitorul Pandurii Tg. Jiu 3:1 (2:1)

Gólszerző: Ivanovici (8. tizenegyesből), Kovács (35.), Hernando (90.) illetve Rus (12.).

Sárga lap: Bara (57.), Ivanovici (83.), Mészáros (90.) illetve Țegle (), Trică (27.), Dulca (33.), Copaci (81.), Mitrica (82.)

FK Csíkszereda: Gyenge - Aszalos (Kelemen 57.), Gergely, Apró, Ivanovici, Bara, Kovács, Szondi (Jebari 57.), Gál-Andrezly (Marrone 87.), Jelena (Hernando 75.), Schieb (Mészáros 87.).

Viitorul Pandurii Tg. Jiu: Eftimie - Chelariu, Baican, Core, Copaci, Țegle, Acosta (Sveikauskas 80.), Vulpe, Dulca (Mitrică 70.), Gîrbiță (Dodoi 60.), Rus.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza