U16 Elitliga│A hajrában szerzett góllal nyertünk

U16 Elitliga│A hajrában szerzett góllal nyertünk

Minimális előnnyel, de nyerni tudott Sepsiszentgyörgyön U16-os csapatunk.

Az OSK elleni bajnoki napsütéses szép időben zajlott, de a játékunk nem volt meggyőző, Benkó Tihamér vezetőedző szerint is csapatunk kínlódott:

“Ősszel két nagyon kiélezett meccset játszottunk a Sepsivel, erre készültünk ezúttal is, de az ellenfél az U15-ös csapatával állt fel. Végig nagy mezőnyfölényben játszottunk, azonban a labdabirtoklásunknak, támadásainknak nem volt ritmusa, sebessége, nem jól oldottuk meg a széleken a játékszituációkat és hiányoztak az átlövések, a minőségi megoldások. A második félidőre sem sokat változott a játék képe. Erőlködtünk, a beadásaink vagy pontatlanok voltak, vagy nem jó ütemben érkeztünk a kapu elé, ez jellemezte a szögleteinket is, hiába rúghattunk sokat. Az utolsó percekben góllá érett a nyomás, egy kapu előtti kavarodásból sikerült gólt szerezni. Legalább a 3 pont meglett, pozitívumot ezen kívül nem tudok kiemelni, már ha ezt annak lehet nevezni egy fiatalabb csapat ellen, hiszen ez alapvető kell legyen. Jövőhéten az első helyezett látogat hozzánk, ez a teljesítmény tőlünk biztosan nem lesz elég semmire.”

- Benkó Tihamér

U16-os Elitliga, Play-off, 6. forduló: Sepsi OSK - FK Csíkszereda 0:1 (0:0)

Gólszerző: Szőke (79.)

Sepsi OSK: Bartha - Varga, Gaitan (Boldi 67.), Varga, Demeter, Bartalis, Vulpe, Lucaciu (Batzula 41.), Székely (Bács 53.), Endrődi, Spinu. Edző: Todoran Marian.

FK Csíkszereda: Csíki - Kusztos, Ureche, Szőke, Kárándi - Marosi, Bödő (Zelenák 41. ), Iordache, Lázár (Török 53.), Jakab, Ilie (László 67.). Edzők: Benkó Tihamér és Takács Árpád.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza