Aranyeső

Aranyeső

A kolozsvári Universitatea ellen törtük meg a jeget a bajnokságban, hármat rúgtunk a fehér-feketéknek és a végén aranyeső áztatta a csíkszeredai center pálya gyepét. Szó szerint.

Mintegy negyven vendégszurkoló is érkezett, akik hangos szurkolással jelezték, hogy itt vannak, sajnos a mieinkről ez nem mondható el. A 6. percben jobboldali szabadrúgást követően Vereguț fejesét Gorcea nehezen, de a keresztléc fölé tolja. Nem sokkal később Boiciuc kerül helyzetbe, de szerencsénkre ahogy labdába ér, elcsúszik. Közben az U szurkolói rázendítenek a "Románia-Románia" rigmusra. A 16. percben egy védelmi hibát követően Hora egyedül marad ziccerben, Gyenge bravúrral hárít, majd nem sokkal később Takács állít meg egymaga egy újabb rohamot. A 22. percben egy csíki támadást követően Jebari veszít labdát a tizenhatos előtt, ezt kihasználva gyors ellentámadásba lendülnek a vendégek, Blejdea fut nagyot a hosszú alsót célozza meg, mellé megy. Három perc múlva már nincs szerencsénk, Gîț jobboldali lapos beadását Hora berúgja: 0-1.

A gólt követően ismét építkezni kezd az FK, előbb Jelena találja el az oldalhálót, majd egy szögletet követően Vereguț fejesét fogja a kapus. A félidő vége előtt Csürös és Ciobanu kakaskodik egyet, mindketten sárgát kapnak.

Fotó: Pál Zoltán

Szünet után Vereguț helyett érkezik Bărăbaș Marius, aki legutóbb a Románia Kupában gólpasszal és góllal vette ki részét a sikerből. Most is jól száll be, első labdaérintéséből egyenlít: 1-1.

Fotó: Pál Zoltán
https://youtu.be/Gm4ZPYOVtdw

A folytatásban előbb Kovács kapáslövése suhan el a kolozsvári kapu mellett, majd Takács is próbálkozik, ő sem jár sikerrel. A 61. percben ismét Gál-Andrezly küzd nagyot, jókor gurít Jebari elé, aki él a lehetőséggel és vezetünk: 2-1!!

Fotó: Pál Zoltán

A gólt megelőzően Schieb lesérül, cserélni kell, érkezik Ivanovici, közben Erik Lincar is frissíteni próbál, kettős cserét hajt végre. A 78. percben a csereként érkező Pîrvulescu mintegy négy méterről oldalkapufát rúg. A 86. percben Jebari indítja Gál-Andrezlyt, aki a meccs embere is lehetne, hisz harmadik gólpasszát adja, ezúttal Jelenát szolgálja ki remekül, gólerős csatárunk hidegvérrel gurítja be, ötödik góljánál tart: 3-1.

Fotó: Pál Zoltán
https://www.youtube.com/watch?v=nSTbqUmxZlU

Öt vereség után végre megtört a jég, reméljük olvadni is kezd.

Liga 2., 6. forduló: FK Csíkszereda - Kolozsvári Universitatea 3:1 (0:1)

Gólszerzők: Bărăbaș (47.), Jebari (61.), Jelena (86.) illetve Hora (25.).

Sárga lap: Csürös (45.), Takács (68.), Ivanovici (74.) illetve Ciobanu (45.), Pîrvulescu (83.).

FK Csíkszereda: Gyenge - Takács, Kelemen, Vereguț (Bărăbaș 46.), Bor, Csürös, Kovács, Jebari (Szondi 90+3), Gál-Andrezly, Schieb (Ivanovici 61.), Jelena (Bara 87.).

Kolozsvári Universitatea: Gorcea - Gîț, Gugu, Vomir, Mitrea, Hora (Voinea 81.), Dican, Haită, Blejdea (Pîrvulescu 67.), Ciobanu (Hofman 67.), Boiciuc.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza